Szereted a húsvétot

Skanzen

A szentendrei Skanzen brutális mennyiségű programmal várja látogatóit, a három nap alatt annyi eseményen lehet részt venni, hogy hagyományőrző legyen a talpán, aki kibír ennyi tojásfestést, népi táncot, húsvéti szokások bemutatóját, és birkaszépségversenyt (!). A különböző tájegységekben komplett húsvét egységcsomagot kapunk, megtanulhatunk kosarat fonni, lekvárt és szappant főzni, készíthetünk és kóstolhatunk kokonyát (ebből rájöhetünk, hogy a kokonya olyasmi, ami ehető – legalábbis reméljük, hogy nem egy darab műanyag.) illetve szagos vizet is kotyvaszthatunk.

Budavári húsvéti sokadalom

Akinek messze van Szentendre, az célozza be Budát, ahol első alkalommal rendezik meg a  Budavári Húsvéti Sokadalom névre hallgató eseményt. Játszóműhelyek, mesterség bemutatók, kézműves vásár, hazai és határon túli népi együttesek fellépései, illetve gasztronómiai különlegességek tárháza nyújt szórakozási, pihenési lehetőséget a bel- és külföldi turistáknak, családoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A zenei felhozatal itt elég erősnek mondható, lesz Szalóki Ági, Balkán Fanatik, Besh o droM és még sorolhatnánk. A rendezvényen fontos szerepet kap a hungarikumokat felvonultató gasztronómia, hiszen a hagyomány szerint húsvétkor véget ér a böjti időszak, és mindenki kedvére hódolhat a kulináris élvezeteknek, azaz tömheti magába a finomabbnál finomabb falatokat.

Ostermarkt, Bécs

Aki az elmúlt évben besokallt a népies hangulattól, és a rosszullét környékezi, ha meghallja, hogy „zölderdőben”, és mégis szereti ezt az ünnepet, annak Bécset ajánljuk. Az osztrák fővárosban is van húsvét, de ott Osternnek hívják, garantáltan nem öntik nyakon a csajod egy vödör kútvízzel, viszont tojás, nyúl és színes programok bőven akadnak arrafelé is. A Schönbrunni kastélyban például április 9-ig tart az Ostermarkt, amelynek keretében hatvan kiállító prezentálja húsvéttal kapcsolatos kézműves munkáit, fafaragásait, képeit, szobrait, édességeit délelőtt 10 és este 7 között. A giccs és Bécs ezen a pár napon akár egymás szinonimái is lehetnének.

Matyó húsvét Mezőkövesden

Csak hardcore húsvét fanatikusoknak. Mezőkövesden tulajdonképpen ugyanaz történik, mint a Skanzenban, azt leszámítva, hogy itt egy valóban élő közegben zajlanak az események. Itt is megtalálhatjuk a kistérségi hagyományőrzők előadásait, a tojásfestést, a bábszínházat, a gyerekprogramokat, azonban akad egy program, ami toronymagasan kiemelkedik a többi közül. Április 9-én, azaz hétfő reggel megelevenedik a múlt, ugyanis helyi fiatalok traktorról fogják locsolni a fiatal leányokat, méghozzá vödörből esővízzel. Garantált retróhangulat - aki teheti, a Május 1. ruhagyár által készített barna zakóban, kisbajuszt növesztve csatlakozzék a kompániához, és szódásszifonból szikvízzel spriccelje a sikongató lányokat, ahogy azt apáink, nagyapáink tették legénykorukban. Előtte és utána – opcionálisan akár közben is – a kocsma és a röviditalozás erősen ajánlott.

Gyűlölöd a húsvétot

Menekülés a jacuzziba

Azoknak is kedveskedünk egy ajánlattal, akik utálják a húsvétot, a locsolást, a tojásokat, az egész miskulanciát szívből gyűlölő hölgyek savanyú arckifejezését, és a részeg rokonokat. Ők elbújhatnak a Szilvásváradon található La Contessa Kastélyhotelben, amely az ünnep ideje alatt akciókkal várja a lazítani vágyókat. Az Egertől 25 km-re fekvő 4 csillagos intézmény - a Pallavicini őrgrófi család egykori birtoka - a rég letűnt idők eleganciáját és nyugalmát kínálja 45 kétágyas szobájával és 650 m2-es wellness részlegével. A kilincsre elég kitenni a Ne zavarjanak! táblát, és garantáltan nem kell hülye versikéket mondanunk, és attól is megkímélhetjük párunkat, hogy egy vödör pacsulit borítsanak a fejére.

Természetesen nem csak Szilvásváradon lehet elbújni. Egy halom másik szálloda is jobbnál jobb húsvéti akciókkal várja a pihenni vágyókat.

A piktorializmus, mint mentőöv

Garantáltan nyúl, torma és részegmentes programot ígér a Szépművészeti Múzeum „A fotóművészet születése" című kiállítása. A kiállításon látható fotográfiák döntő többsége a piktorializmus első nagyhatású publikációjától (1889) a Film und Foto kiállításig (1929) terjedő időszakban készült alkotásokkal mutatja be azt a változást, melyet a piktorialista fotóművészet és a modern fotográfia között – közel 40 év alatt – zajlott le – írja a múzeum honlapja, és ebből is látható, hogy itt nem lesz festett tojás, füstölt sonka, és egyéb borzalmak.

Nem foci, de mindegy

Férfi kosárlabda magyar Kupa Final Four. Az esemény önmagáért beszél. A Szolnokon rendezett sportesemény április 8-9-én zajlik, (vasárnap-hétfő) dresszbe öltözött férfiak dobálnak egy labdát, a cél, hogy egy kerek gyűrűbe juttassák. Az elődöntő párosítása: Fortress Lami-Véd Körmend-Szolnoki Olaj KK és Atomerőmű SE-Albacomp-Fehérvár. Kölniszag nincs, idióta versikék helyett az emberek csapatneveket skandálnak, és olyanokat, hogy mindent bele! Mire véget ér a döntő, már nem leszünk messze a húsvét végétől, és végre ismét minden visszakerül a normális kerékvágásba. Micsoda felüdülés!

(Fotó: skanzen.hu)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában