Káprázatos, mennyi minden okoz feszültséget egy 21. századi nagyvárosban, de a Stressz-könyv rengeteg helyzetre kínál megoldásokat. Elolvastuk, és mondjuk a lényegét.

  • Kié ez? Kölcsönkérhetem?
  • Hú, ezt hadd nézzem meg!
  • Ugyan miben segíthet egy ilyen könyv?

Az egyik szerkesztőségi asztalon árválkodó Stressz – A feszültségoldás pszichológiája című könyvre adott pozitív reakciók 2–1-re nyertek, a fogadtatás után pedig egyértelmű lett: megnézzük, mit tud a könyv.

Vegyes a kép, szó szerint, mert rengeteg ábra, diagram, piktorgram, miegyéb tarkítja a könyvet. Meggyőző a rengeteg hivatkozás, vagyis a szerzők (Diane McIntosh pszichiáter, illetve Jonathan Horowitz pszichológus) alapos munkát végeztek, a könyv állításai komoly tudományos alapokon nyugszanak, és kicsit mi is beleláthatunk a neurotranszmitterek és szinapszisok különös világába.

Az altémák kétoldalanként váltják egymást, ezért néha azt éreztük, a kevesebb több lett volna: akadnak fejezetek, amiből csak annyit tudunk meg, amit józan ésszel is bőven ki lehet találni.

A kedvetekért pedig a rengeteg fejezetből kiemelünk hármat, ami tutira érdekel majd benneteket!

Szex

Ezen az oly fontos területen van egy sajnálatos paradoxon: a szex oldja a stresszt, csak éppen nem kívánjuk a szexet, amikor stresszesek vagyunk. Ebből aztán egy „ördögi kör” kerekedhet a könyv szerint: stresszesek vagyunk, nem kívánjuk a szexet, nem érezzük magunkat kívánatosnak, amitől még stresszesebbek leszünk, stb, stb. Akár egy jóféle depresszió is kialakulhat ebből, és hát igazán ütős tanácsokkal nem is szolgál a könyv. Felmerül viszont egy nagyon is gyakorlatias ötlet:

kezdjük el és kész.

Azaz nem kell semmiféle hangulatra várni, kezdjünk csak bele, aztán jön a vágy magától, akár MÁV: késik, de azért csak odaér, na.

Alkohol

A mérsékelt ivók valójában kevesebbet stresszelnek, mint az antialkoholisták – jelenti ki a könyv nagy örömünkre. Innentől viszont inkább csak a módszert boncolgatja, amivel megfejthetjük, hogy nagyivók vagyunk vagy sem.

Talán ez az a fejezet, amitől jóval többet vártunk, minthogy óriási szakirodalma lehet: összefüggéseket stressz és ivás közt, illetve módszereket, ahogy kezelni lehet az alkoholproblémákat. Ez utóbbiak egy rövid felsorolás formájában megjelennek, de elég bárgyún: fogjunk össze a barátokkal; igyunk kisebb adagokat a szórakozóhelyeken; tartsuk észben az előnyöket; a legviccesebb pedig a lista vége:

Tech-stressz

Nem újdonság, aki az utcán járva is a telót nyomkodja, annak valószínűleg a teló irányítja az életét és nem fordítva. A képernyő kék fénye csökkenti az alvást segítő melatonin szintjét, egy átlag (amerikai) júzer pedig már 2010-ben is napi 40 honlapot nézett meg, és kétpercenként váltott a feladatai között.

Megoldásként nagyon is pragmatikus javaslatokkal áll elő a könyv, például munka közben ne levelezzünk, és ne üzengessünk, inkább akkor már tartsunk egy-egy szünetet időnként, amikor lerendezzük ezeket.

Fontos lehet a digitális világunkat is rendszerezni, átláthatóvá tenni, karbantartani.

A jó hír pedig, hogy a szerzők elismerik: néhány esetben működhet az állandó online-jelenlét, amennyiben egyesek „kevésbé voltak stresszesek, ha rendszeresen megnézhették a telefonjukat, és meggyőződhettek arról, hogy semmiről nem maradtak le”. Mondjuk ha semmiről nem maradunk le, akkor meg minek állandóan a telót nézegetni?  

Végiglapozni jobban megéri

Valószínűleg egyetlen alkoholista sem szokik le pusztán a könyvtől, de az is igaz, hogy az élet számtalan területéhez találsz benne megküzdési stratégiákat, és ha ezek összegződnek (mint ahogy mindannyian sok-sok szerepet töltünk be az életben), akkor már egész komoly vértezetet kapsz a stressz elleni harchoz.

Ahol meg esetleg komoly tudásra lenne szükséged, jó kiindulópontot jelenthet, és könnyen utánaolvashatsz még. Szóval a HVG kiadványa mindenképpen segíthet, akár gonoszkás ajándéknak is megteszi, de fontos küldetést is beteljesíthet.

Bár több fejezetnél is volt hiányérzetünk, jó pont, hogy seregnyi kezelési módot javasol és részletez: a jó alvás trükkjeit, a séta alkalmazását, légzést, sportot, progresszív izomrelaxációt, zenét és csendet egyebek mellett. Az ezekből összegyűjtött praktikák miatt mindenképp megéri elolvasni.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon