Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Karácsony ide vagy oda, érdemes pár napot kikapcsolódásra szánni, főleg, ha esik a hó. De merre induljunk? Adunk néhány tippet.

Badacsony

Lehet, hogy meglepő lesz, de a Balaton partját javasoljuk, annak is az északi oldalát, azon belül pedig a Badacsonyt és környékét. Aki igazán jót akar sétálni és szeretne majd egy kicsit átmelegedni is egy jó pohár bor társaságában, annak egyértelműen itt a helye. A Tapolcai-medence gyöngyszeme, az arra sorakozó tanúhegyek legnagyobbika (a maga 437 méterével) a Badacsony, amelyre felmehetünk az összesen 464 lépcsőfokból álló, kissé mordori hatást keltő Bujdosók Lépcsőjén, Badacsonytördemicről indulva (ezt havas-jeges időben azért nem javasoljuk), de nekivághatunk Badacsony felől is.

A hegyen bazaltsziklák és kőfolyások mellett és között sétálva számos szebbnél szebb pontot érinthetünk, ott van például a Hertelendy kilátópont (Páholy), a Rózsakő, a Menedékház, és mind közül a legfestőibb, a Balatont háttérként használó Ranolder-kereszt. Mondanunk sem kell, hogy a Badacsonyról csodás kilátás nyílik a Balatonra és a déli partra, azon belül is Fonyódra. Télen is csodás ez a vidék!

Bakonybél

Előző állomásunktól észak-keletre található egyik kedvenc hegységünk a Bakony, azon belül pedig Bakonybélt és környékét javasoljuk egy kellemes téli túrázásra, sétálásra. A Magas-Bakony erdőitől körülölelt Bakonybélben is akad bőven látnivaló, akár vallási emlékeket, akár tájházat szeretnénk látni, a település legvonzóbb aspektusa azonban egyértelműen természeti adottságaiban rejlik. Akár hosszabb túrában, akár rövidebb sétálgatásban gondolkodunk, mindkét esetben tökéletes választás a Bakony ezen része, mivel a három–négy kilométeres könnyű túráktól a húsz kilométeres hosszabb etapokig is kedvünkre válogathatunk a sűrű erdei utak rengetegéből kirajzolódó túraútvonalak között.

A hajdan betyárok búvóhelyéül is szolgáló erdőkben ősszel és télen sétálgatva könnyedén pillanthatunk meg szarvascsordákat is, de ha épp nincs hozzájuk szerencsénk, akkor is bőven kárpótol majd minket az a rengeteg szépség, amivel csak itt találkozhatunk. Túrázás után pedig javasoljuk meglátogatni a különös hangulatú Vadszőlő Éttermet, ahol amellett, hogy jól átmelegedhetünk, még az éhségünket is tökéletes étkekkel csillapíthatjuk, mondjuk egy jó kis gombalevessel és tócsnival.

Nagy Hideg-hegy

A Börzsöny és a Nagy Hideg-hegy nem csak kirándulásra alkalmas, hanem havas időben akár síelésre is. A hegy tetején levő, nagy múltú turistaházban még megszállni is érdemes, ha valaki nem csupán kirándulni érkezett ide. Aki csak túrázni szeretne, azok Kismarosról a kisvasúttal menjenek el Szokolya-Királyrétig, majd onnan vágjanak neki az emelkedőnek, ami felvisz a hegy tetejére. A Nagy Hideg-hegyre Kóspallagról is felkapaszkodhatunk, ha pedig felértünk és megittuk a forralt borunkat, már mehetünk is tovább mondjuk a Csóványosra, ahonnan ugyancsak szép kilátás tárul elénk a kilátótorony tetejéről.

Aki szeretné megspórolni a Királyrét–Nagy Hideg-hegy útvonalat, annak javasoljuk a hétvégenként, kétóránként járó turistabuszt a csúcs és a vasútvégállomás között. Aki pedig síelni is szeretne, használhatja az ott lévő sípályák bármelyikét, kezdőknek pedig rendelkezésükre áll a közeli Magas-Taxon lévő könnyű tanulópálya.

Lillafüred

Aki az ország keleti felén túrázna, a legjobban teszi, ha a Miskolctól 15 kilométerre található Lillafüredre látogat el. Romantikusoknak mindenképp ez az úti cél javasolt, mert ott aztán lehet majd kézen fogva andalogni a tó partján, kisvasutazni egy keveset az erdőben, sétálgatni a kastély környékén, aztán pedig meginni egy finom teát.

A vidék ugyancsak csodás hó nélkül is, de ha olyan szerencsénk van, hogy pont havazás közben vagy után vet oda minket a jó sors, akkor (persze máskor is) kötelező ellátogatni a közeli Bánkútra, ahol természetesen ugyancsak hódolhatunk kedvenc téli sportunknak, a síelésnek is. Ha azonban maradunk a túrázásnál, akkor szintén kihagyhatatlan Szentlélek települése, az ott található Pálos kolostorrom, illetve a falu fölött, a hegy tetején elhelyezkedő látókövek megtekintése. Ha nem túl nedvesek és csúszósak a kövek, ajánlott felmászni is rájuk, a Bükk egyik legszebb kilátópontja.

Normafa

Aki járt már valaha télen a Normafán, pontosan tudja, miért is érdemes odalátogatni. Pazar kilátás a városra, szánkózó és síelő emberek a domb egyik részén, sétáló emberek a másik részén, néhány túrázó a beljebb lévő erdős részeken, valamint rétes, lángos, tea, forralt bor... Feljutni többféleképpen lehet, akár kocsival (ezt javasoljuk a legkevésbé), akár busszal, akár a fogaskerekűvel is megközelíthetjük a helyet, de aki tényleg a téli erdőben szeretne bandukolni egy jót, annak javasoljuk, hogy a Hűvösvölgyből indulva a turistajelzéseket követve gyalogoljon fel a János-hegyre az Erzsébet kilátóhoz, majd onnan tovább haladva juthat el a Normafáig.

Érdemes lehet Zugliget felől a különleges élményt nyújtó libegővel is megközelíteni a Normafa környékét, sőt, ha még egy járműre kíváncsiak vagyunk, akkor a fogaskerekű végállomásától, vagy akár a Hűvösvölgyből is ajánlott egy kis erdei vasutazásra is benevezni.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.