Csaknem 200 ezer tengeri vírust azonosított egy nemzetközi kutatócsoport, amely elsőként mérte fel a Déli-sarktól az Északi-sarkig a világ óceánjaiban élő vírusok sokféleségét.

Az expedíciókat egyetlen vitorlás fedélzetén tették meg. A majdnem 200 ezer azonosított vírusfaj sokkal több, mint a korábbi kutatásokból ismert 15 ezer. A Cell című szaklapban közzétett tanulmány szerint az eredmények az evolúciótól a klímaváltozásig számos kérdés jobb megértését segíthetik.

„Készítettünk egy eloszlási térképet, amely alapvető mindenkinek, aki a vírusok és az ökoszisztéma kölcsönhatását tanulmányozza. Sok meglepő dolgot találtunk” – mondta el Matthew Sullivan, az Ohiói Állami Egyetem mikrobiológusa.

Az egyik meglepetés a tengeri vírusfajok nagy száma volt. A vírusközösségek elemzése azt is kimutatta, hogy a vírusok öt elkülönült ökológiai zónába szerveződnek, ami váratlan volt, ismerve a víz folyékony természetét és sok óceáni régió bonyolult összetételét.

A kutatók adatvétel közben

Ugyan azt tartják, hogy az Egyenlítő közelében él a legtöbbféle faj, a sarkoknál pedig a legkevesebb, a kutatók nagyszámú északi-sarkköri vízmintája azt mutatta, hogy az északi-sarki óceán rengeteg vírus otthona, a faji sokféleség gócpontja.

A vírusokon kívül más mikrobákat és élő szervezeteket is tanulmányoztak. Az eredmények nagy segítséget jelentenek abban, hogy megértsük, hogyan befolyásolják az óceáni mikroorganizmusok a Föld légkörét.

„Az elmúlt húsz évben tapasztaltuk, hogy a légköri oxigén fele a tengeri organizmusokból származik, ráadásul az óceánok szívják magukba az atmoszféra szén-dioxidjának felét” – tette hozzá.

A kutatók szerint vízfelszíni szén-dioxid növekedése savasítja az óceánokat. Ha azonban a szén-dioxid szerves szénné és biomasszává alakul át, akkor a belőle képződő mikrorészecskék mélyen elmerülhetnek az óceánokba. Ezzel enyhíthető az ember okozta klímaváltozás, és most azt látjuk, hogy a vírusok elősegíthetik ezt a folyamatot.

Ez is érdekelhet:

Brutál mennyiségű vírus hullik ránk az égből

Baromi sok vírus kering a légkörben, de még nagyobb baj, hogy vissza is hullik a földfelszínre.

(forrás: Phys.org, MTI, BBC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában