A Butchers Kitchen az elmúlt hónapokban alaposan bepörgött, ki is faggattuk a tulajt, Csonka Zsoltot, hogy merre fognak feltűnni a következő napokban, hetekben, és közben megkóstoltuk a város legjobb oldalasát is.

A Butchers Kitchenről már írtunk, azóta a Csonka Zsolt vezette intézmény egyrészt megújult, másrészt terjeszkedik. A nyáron többedmagukkal megnyerték a Mariott Hotel által kiírt pályázatot, így a szállodában eddig tesztüzemmódban futó, de szeptember 4-én megnyíló Marionett nevű projektben is gőzerővel részt vesznek, értelemszerűen ők viszik a gasztróvonalat.

Az Élesztőbe is bedolgoznak fél éve, így ott is lehet kóstolni a Hentes konyháját, plusz pár napja ott vannak az Eiffel téren is az Eiffel Kertben, és ez még nem minden, mert lesznek újabb sörrel kapcsolatos belvárosi projektjeik.

– A Marionettben lesz pastrami, a porchettás szendvicset, mangalicatarját, csirkekolbászt és az oldalast is meg lehet majd kóstolni – mondta Zsolt. – Ezzel nyertük el konyhai fronton a Mariott pályázat zsűrijének tetszését. Ott volt Rick Enders, a Mariott igazgatója, és Bíró Lajos is például. Nem egy bonyolult étel, de mondhatjuk, hogy jól sikerült darab. Ez egy hentesüzletben is elérhető hús, de nagyon magas szinten elkészítve. Hat százalékos sóoldatot készítünk, amit rozmaringgal, fokhagymával , borssal, és egyéb fűszerekkel dobunk fel. Ebben a pácban négy napig pihen, és eztán megy a szuvid medencébe 82 fokon 8 órára.

Ez az oldalas új fejezetet nyit az oldalasok történetében, túlzás nélkül minden férfiembernek ki kell próbálnia legalább egyszer

Pár finomság az anyahajóból, a Klauzál utcai Butchers Kitchenből

A csirkehúst kolbásznak töltik be, a fűszerezése tandoori stílusú (vörös curryben szuvidolják)
Omlós kacsa párolt káposztával, sült krumpival

Nincs megállás

– Szeptemberben négy nagy partnerrel fogunk együtt dolgozni – folytatja Zsolt. – Marionett, Élesztő, Léhűtő és talán az Ellátó, de majd meglátjuk. A legeslegfőbb tervünk, hogy csináljuk egy olyan webshopot, ahol az itt látható hústermékek megrendelhetők. A cél, hogy ugyanezt az oldalast ugyanebben a minőségben el tudd készíteni otthon öt perc alatt. Nem forradalmi dolog, van ilyen, de a cél, hogy mint egy igazi hentesüzletben, meg tudd venni a húsokat, így a nevünkben lévő hentes szó értelmet fog nyerni. Még rengeteg munka van előttünk, de szeretném, ha még idén meg tudna valósulni.

(Fotó: Tóth István, hivataos Facebook-oldalak)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában