A Young Creative Chevrolet divattervezői pályázatán országos első és nemzetközi harmadik helyezést elért csapatot még a hollywoodi díjátadó előtt sikerült elkapni.

– Négy helyett hárman vagytok. Még mindig aktuális a név? Mit szeretnétek a The Fourral kifejezni?

Marci:– Egy alkotói csoportnak kerestünk nevet, akik ruhákat, kollekciókat hoznak létre. Akkor még négyen voltunk Baranyi Ádámmal, akivel együtt megbeszéltük, hogy legyünk A Négy. Nemrég Ádám kilépett a csapatból – úgyhogy áthúzzuk a nevünket és a logót is, de a név marad és az alapkoncepció szerint haladunk tovább.

Anett: – A név később jött, mint a munka. Eleinte just for fun kezdtünk el dolgozni. Minden érdekelt minket: a fotózás, tervezés, pályázatok. Aztán rájöttünk, hogy valahogy hívni kéne ezt az egészet, koncepcionalizálni az eddig elkészült darabokat.

– Kiknek terveztek? Milyen irányvonalakat, alapelveket követnek a ruháitok?

Gálvölgyi Anett

  • Életkor: 24 év
  • Tanulmányok: MOME – Bőr és öltözékkiegészítő BA, jelenleg MOME Divat MA
  • Inspiráció: sportmárkák, Street vonal
  • The Fouron belül: táskák, kiegészítők
  • The Fouron kívül: tervező az Ivanka Betonnál

Marci: – Modern, hordható, különleges és kifejező ruhákat tervezünk. Az ötletelésnél mindig azt a kérdést tesszük fel magunknak, ki az a nő, akit az adott szezonban fel szeretnénk öltöztetni, kinek a ruhásszekrényébe bújnánk bele.

A célközönségünk így leginkább a húsz és negyven év közti városi nő. Mi magunkról is tudjuk, mennyire sokféle és pörgős a városi élet. Rengeteg szituációban kell megfelelnünk, akár ugyanazon a napon is: elmegyünk reggel dolgozni, utána nincs időnk hazamenni átöltözni egy esti program (színház, kiállításmegnyitó vagy valamilyen családi esemény) előtt.

Anett: – Éppen ezért mindig jelen van a munkáinkban a többarcúság. Helyt kell állni családban, munkahelyen, szociális életben. A modern nő dolgozik, hódit és akár gyermeket is nevel egyszerre.

Marci: – Igyekszünk eszerint tervezni, így a sportosabb, hétköznapinak szánt ruháink is kifinomultak annyira, hogy este is jelen legyenek és fordítva: az estélyi ruháink is hordhatók napközben.

– Sok egyéb tevékenységetek is van a The Four mellett. Össze tudjátok hangolni ezt a munkát a személyes karrieretekkel? Hogy bírjátok ezt a tempót?

Kormos Anna Zsófia

  • Életkor: 24 év
  • Tanulmányok: MOME – Ruha BA, jelenleg MOME Divat MA
  • Inspiráció: képzőművészet
  • The Fouron belül: ruhatervezés, öltözékek
  • The Fouron kívül: tervező az Ivanka Betonnál

Zsófi: – Van, amikor inkább kevesebbet alszunk, hogy az egyéb dolgok mellett mindenképpen menjen a The Four. Én az individuális ötleteimet is itt valósítom meg, úgy érzem, itt tudok most jól működni és szakmailag kiteljesedni.

Marci:– Elég sokszor projektalapú a működésünk, ezért gyakran kell hajtani. Az idén ősszel kifutón megjelent Marie Claire Fashion Days kollekció 28 ruhadarabját például három hét alatt készítettük el. Ezt azért is sikerült, mert már ismerjük, ki hogy működik, így gyorsan és hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

Zsófi: – Igen, fizikailag valóban kevés idő állt rendelkezésre, de nagyon sok ötletünk volt már, legfőképp Párizsból, ahol hárman tavasszal eltöltöttünk egy szemesztert. Az ottani élmények, hatások vagy épp megjegyzett ötletek azóta a fejünkben voltak, és a mostani kollekciónkban nagyon erősen megjelennek. Ezt az időszakot, így a ruháinkat is a különböző kultúrák és új anyagok találkozása jellemzi.

– Úgy érzitek, együtt mozogtok a hazai divatszcénával, vagy inkább elkülönültök?

Marci: – A legtöbb hazai tervezővel nagyon jó viszonyt ápolunk, nincs bennünk tudatos elkülönülés. Sok hazai kezdeményezés inspirál minket, mint például a Room magazin, akik egy itthon nehezen vihető nemzetközi színvonalat képviselnek. Nagyon sok szakmabeli barátunk is van, akiknek fontos a véleménye, és akikkel már többször dolgoztunk is együtt – például Gönczy Andreával, az Elle magazin stylistjával készítettük a lookbook-fotózásunkat, vagy épp Szűcs Péterrel a Marie Claire-nél. Amilyen különbséget azonban észre lehet venni a munkáinkban, az leginkább a nemzetközi nyitottság. Mi mindig meghagyjuk a három pontot a mondat végén, és nem szeretnénk, ha ez másképp lenne.

Zsófi: – Éppen ezért experimentálisak tudunk lenni. Megadjuk magunknak azt a szabadságot és merészséget, hogy útközben tudjunk változtatni, tervezés közben improvizálni – ez sokszor rizikós, mégis rengetegszer jól sült el.

– Nagyon sok pályázaton értetek el kiemelkedő helyezést. A Gombold újra! különdíját, a Maybelline formaruha-tervező pályázat első helyét, a Marie Claire Fashion Issue különdíját, a Chevrolet nemzetközi pályázaton 2011-ben második, idén pedig harmadik helyezést, nem beszélve a többi projektről. Melyik eredményetekre vagytok a legbüszkébbek?

Marci: – Én személy szerint az olimpiai pályázatra, habár abban nem értünk el eredményt, de szakmailag a Chevrolet két pályázata jelentett mérföldkövet, melyeken itthon mindkettőn elsők lettünk.

Anett: – Nekem a Gombold újra! különdíj jelentett nagyon sokat. Mi máshogy értelmeztük a pályázatot, mint a többi versenyző, ezért az volt a benyomásom, senki nem fogja értékelni az anyagunkat. Végül azonban különdíjasként nagyon pozitív és személyre szóló elismerést kaptunk. Emellett pedig úgy érzem, ha nyertünk, ha nem, minden pályázat jó tanulópénz és értékes tapasztalat volt valamiről: a szakmáról, magunkról, alkalmazott tervezésről, időbeosztásról.

– Milyen érzés volt megtudni, hogy megnyertétek a Chevrolet harmadik helyezését?

Zsófi: – Hatalmas öröm volt maga a díj, de a hab a tortán mégis a hollywoodi díjátadó. Előreláthatólag öt napot töltünk Los Angelesben, majd kilenc napig vakációzunk New Yorkban. Elég stresszes volt ez az időszak, mind úgy érezzük, ránk fér a pihenés.

Marci: – Rengeteg tennivalónk van még az utazásig, ezért még nem fogom fel, hogy ez valóban velünk történik. Szerintem a 18 órás repülőút fog rádöbbenteni, hogy tényleg odamegyek.

– Itthon képzelitek el a jövőt a The Fourral, vagy külföldi távlatokban gondolkoztok?

Miovác Márton

  • Életkor: 24 év
  • Tanulmányok: MOME – Ruha BA, jelenleg MOME Divat MA
  • Inspiráció: klasszikus és romantikus, izgalmas technológiai újítások
  • The Fouron belül: ruhatervezés, öltözékek, a nyugodt a csapatban
  • The Fouron kívül: alkalmazott divattervezés több hazai márka számára, fotóprojektekben stylist

Marci: – Legnagyobb célunk az itthoni visszhangot is keltő külföldi megjelenés lenne. De ehhez befektetőkön kívül vásárlókra is szükség van, úgyhogy ha itthon szeretnénk befutni, akkor a hazai igényeket kell alapul vennünk. Ami részben lemondással is jár, mert a nemzetközi tendencia számára szélesebb körben lehet tervezni. Párizsban magunk is észrevettük, mennyi minden van még, ami izgalmas, reflektálható, újdonságok, amikből lehet tanulni és építkezni.

Zsófi: – Rengeteg más projektben is tevékenykedünk a The Four mellett. Anett és én az Ivanka Betonnal dolgozunk együtt, Marci pedig egy másik cégnél alkalmazott divattervező. A The Four mindenkinek kollekcióépítés is.

Anett: – Magyarországon mind anyagi okokból, mind pedig a magunkkal hozott vagy örökölt vizuális kultúra miatt másképp tekintünk itthon az egyediségre. Külföldön kihívás úgy felöltözni, hogy megbámuljanak a metrón. A nyitottság és a tolerancia meghatározó tényezők a tervezés szabadságában. Egyelőre mind úgy érezzük, hogy csináljuk, mert szeretjük. Nem tudunk és nem is szeretnénk örök érvényű vagy akár mi lesz egy év múlva jellegű döntéseket hozni, ugyanis bármi megtörténhet...

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: Így öltözz hipszternek, ha húsz és harminc között vagy

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában