Az amerikai golfozó jelenleg a Genesis Openen bizonyíthatja, hogy még mindig maradt benne valami a régiből. A verseny előtti sajtótájékoztatón pedig arról is mesélt, milyen keményen készült anno, a húszas éveiben.

Az ember hajlamos lehet azt gondolni, hogy egy golfozónak nem kell halálra edzenie magát, csak sétálgatnak vagy kocsizgatnak a pályán, néha elütik azt a kis fehér izét, aztán lényegében ennyi. Nos, Tiger Woods a jelek szerint ezt egyáltalán nem így gondolja, ő legalábbis kőkeményen odatette magát annak érdekében, hogy igazán fitt legyen. Ez pedig meg is látszott az eredményein.

A 2000-es években egyértelműen dominálta a golf világát, senki nem tudta felvenni vele a versenyt. A háttérben folytatott edzésmunkáról a következőket mondta:

Felkeltem reggelente és lefutottam 6,5 kilométert. Ezután elmentem a konditerembe, ahol lenyomtam a súlyzós edzésemet. Aztán kimentem a pályára és 2-3 órán keresztül gyakoroltam az ütéseket, játszottam egy kört, majd dolgoztam egy kicsit a rövid játékomon, végül lefutottam ismét 6,5 kilométert. És ha valaki ezután akart kosarazni vagy teniszezni, akkor elmentem vele kosarazni vagy teniszezni. Ez volt a napi rutinom. Ma már egyiket sem csinálom

- magyarázta Tiger Woods.

Ennek fényében azért nem csoda, ha valaki korábban azt gondolta róla, hogy nem is ember, hanem valami jövőből küldött robot lehet, akit arra programoztak, hogy a sportág addig létező minden rekordját döntse meg.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában