A tízes bakancslista folytatódik, most azonban extrém italok helyett a világtérképet derítjük fel a legőrültebb helyek után kutatva.

  1. 10 / 10

    HR Giger Alien Bár, Svájc

    Hansreudi Gigert, aki már önmagában is elég ijesztő figura, leginkább a Nyolcadik utas a halál földönkívüli lényeinek megalkotásáért ismerhetjük, még Oscar-díjjal is jutalmazták munkáját. Saját kialakítású svájci bárjában úgy érezheted, mintha az alienek óvó kezei közt – vagy épp gerincoszlopán – ülnél: ha már világvége, haverkodj össze a következő generációval. A 2003-ban nyílt bár a svájci Gruyères-ben található, és ha erre visz a végzet, akkor a biomechanikus és nagyon gonosz földönkívülieket felvonultató Giger múzeum mellett keresd.

  2. 9 / 10

    Koporsókocsma, Ukrajna

    Truszkavec városában található ez a vidám vendéglátóipari egység: ha már kiörömködted magad az alienekben, akkor most dőlj hátra egy klassz fakoporsóban! A hat méter széles és húsz méter hosszú, koporsónak álcázott szórakozóhely felveti azt az érdekes kérdést is, hogy vajon eredetileg kinek a méreteit vették le hozzá – emellett a hely puritán egyszerűsége és komoly, szovjet hangulata is ijesztő kissé, mintha egy régi ravatalozón iszogatnál. A találóan Eternitynek keresztelt kocsma a helyiek egyik kedvence, ami tuti világvége-hangulatba hoz, és egyben praktikus is: ha ott ér utol a maják átka, nem kell bajlódni a tisztességes temetéssel sem.

  3. 8 / 10

    A Part, Thaiföld

    Íme egy gyönyörű hely a katasztrófához: Ko Phi Phi Lee-nek vagy Maya Baynek nevezik azt a csodás szigetet, amelyre mindannyian emlékszünk A Part című, immár kultikussá vált filmből. Leonardo DiCaprióék még 2000-ben úsztak át a mesés partra, amelyet a paradicsomi állapotok elérése érdekében kissé átalakítottak a filmben, és azóta 2004-ben meg is tépázta a cunami – mindezek ellenére Földünk egyik legszebb zuga maradt a mai napig is. Rakd be a All Saints – Pure Shores és Moby – Porcelain The Beach című számait ismétlésre, majd dőlj hátra, és élvezd az utolsó naplementét.

  4. 7 / 10

    A láthatatlan templom, Belgium

    Kortárs belga építészek remeke ez a bizonyos szögből teljesen láthatatlan, tíz méter magas templom. A Z-Out projekt Hasseltben valósult meg, felépítéséhez ezer vízszintes acéllemezre és további kétezer ív acéloszlopra volt szükség. A hatás lenyűgöző: a templom annyira belesimul a környezetébe, hogy még Harry Potter is megirigyelné – ha pedig átsüt rajta a nap, inkább egyfajta bizonytalan hővibrálásnak tudjuk be a fémépületet, de valódi körvonalai a levegőbe vesznek. Ez a nem-látványos templom talán még az apokalipszis fekete angyalai elől is elrejt, tehát mindenképp kötelező felkeresni a tragikus nap előtt.

  5. 6 / 10

    Sámánrituálé, Szibéria

    Áldozz szent szibériai helyeken a szellemeknek, és fedezd fel ezt a kietlen, jéghideg, de mégis csodálatos tájat egy sámánszertartás keretein belül! Már maga a sámánizmus fogalma is Szibériából ered – ha ők nem tudják elűzni a világ másik felén tevékenykedő ártó démonokat, akkor bizony nincs remény. A táncoló, doboló, kurjongató és énekelő rituáléból pedig lehet, hogy érteni is fogsz pár szót, ugyanis az ott élő uráli népcsoportok (osztyákok és vogulok) a legközelebbi nyelvrokonaink.

  6. 5 / 10

    A legidősebb élő ember, Japán

    A Kiotóban élő Dina Manfredini december 17-i halálával jelenleg Jiroemon Kimura a világ legidősebb embere, akinél jobb helyen nem is érdeklődhetnél túlélőtippekért. A japán úriember 1897-ben született, így két világháborút is átvészelt már. A mondhatni nem idő előtt nyugdíjazott postai dolgozó és földműves bácsi öt gyerekkel, 14 unokával, 25 dédunokával és 23 déd-dédunokával büszkélkedhet, valószínűleg ezért is mosolyog ilyen boldogan minden képen. Ha Kimura úr túléli a világvégét hat nappal, akkor elnyeri Föld legidősebb embere Guinness-rekord címet is – tehát ne csak bolygónknak, hanem neki is drukkoljunk!

  7. 4 / 10

    La Tour D'Argent, Franciaország

    Párizs szívében, a Notre Dame közvetlen szomszédságában található minden éttermek legburzsoábbika. Az 1830-as alapítású Ezüst Toronyban olyan hírességek vacsoráztak már, mint az angol királynő, Roosevelt vagy Charlie Chaplin. Az árak is inkább az ő pénztárcájukhoz vannak szabva: 210 euróért már el is kezdhetjük a vacsorát egy uralkodói kaviárral, majd potom 140 euróért kérhetünk következő fogásnak kacsasültet is. Ehhez képest teljesen baráti a 95 eurós vintage pezsgőjük, a Grand Cru Blanc “Cathelin”, 1997-ből. Ha ott szeretnél vacsorázni, már most hívd fel őket: ünnepi időszakban gyakran két vagy három évre előre le vannak foglalva az asztalok és a privát szobák is – habár a világvége talán nem a legünnepibb alkalom, azért érdemes időben intézkedni.

  8. 3 / 10

    End of the World Dance & Warehouse Party, Amerika

    Chicagóban, a Lincoln Hallban rendezik meg ezt a hatalmas világzáró gyárpartit, hipsteres búcsút mondva ezzel a Földnek. Olyan őrült trash és industrial electrobandák színesítik a bulit, mint a Ghetto Division, a Perfect Kiss és a Negative Zeta, de utolsó tiszteleted róhatod le a brooklyni Audio Assassins előtt is. A tízdolláros belépő még több izgalmat garantál számodra: részt vehetsz egy Porn & Chicken akcióban (rejtély, hogy ez mit takar pontosan), és ha kitart addig a Föld, akkor százakkal bulizhatsz hajnalig a cirkusszá átalakított sztriptízbárokban is szerte Chicagóban, ugyanazzal a jeggyel.

  9. 2 / 10

    Borthwick Kastélyszálló, Skócia

    Ha már álomra hajtanád a fejed, hol máshol tehetnéd ezt jobban, mint egy 600 éves ősi kastélyban Edinburgh közelében. Habár a szállásadók szerint nyugalom, kiváló szolgáltatások és régi kényelem jellemzi a szállodát, állítólag a kastély modernizált, de mégis ódon szobáit Stuart Mária a mai napig szívesen látogatja, így az alkalomhoz illően nyugtalan éjszakát biztosít számodra a patináns hotel.

    Mária királynő valóban lakott is a szállóban az 1500-as években, de nem mint vendég, hanem fogoly – kibérelheted a bloody mary színű fejedelmi kísértetek által látogatott lakosztályt két főre már 250 font/éjszaka áron. A szoba angol elnevezése a red room, ami csak kicsit hajaz hátborzongatóan a Ragyogás-ból emlékezetessé vált kisfiú "redrumredrum" monoton ismételgetett, és fordítva értelmes szövegére.

  10. 1 / 10

    Pueblo Maya, Mexikó

    Ez a barátságos kis pueblo, azaz falu Chichen Itzá ősi maja várostól egy mérföldre, a gyönyörű Yukatanban található – december 22-ére ajánlunk egy bő, legalább háromfogásos ünnepi ebédet itt. A finom tortillák és avokádós ételek mellett ne hagyd ki a yukatáni hússpecialitást sem: a sertést fagyasztás helyett sóval tartósítják, és fogyasztás előtt friss, savanykás narancslében és ecetben sütik lassú tűzön. Desszerthez dőlj hátra a kényelmes hintaágyak egyikében, és boldogan szürcsölgess egy chilis forrócsokoládét abbéli örömödben, hogy a maják talán mégsem olyan rossz arcok.

    Tovább:
    A legfrissebb cikkekhez
    A rovat többi cikkéhez
    A szerző e heti kedvencéhez: Horrorisztikus helyek Magyarországon

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában