Most ezzel nem azt akarjuk sugallni, hogy nyugodtan dőlj hátra és hagyd, hogy bepálljon körülötted a levegő. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem feltétlenül kell betojni, ha harminc évesen még nem törtél fel, mint a gejzír. Kemény munka, kitartás és simán járhatsz még úgy, mint ez a tíz későn érő világsztár.

Sylvester Stallone

Sly karrierje a húszas éveiben még pont úgy nézett ki, mint egy különösen csúnya vonatszerencsétlenség. Soft pornókban szerepelt, csak hogy ki tudja fizetni a lakbért, de olyan is volt, hogy az utcán hajtotta álomra a fejét. Aztán harmincévesen bezárkózott egy csendes szobába és megírta a Rocky forgatókönyvét. Innen tudjátok a sztorit.

Harrison Ford

Ford a húszas évei végére feladta a színészmesterséget, mert annyit nem tudott vele összeszedni, hogy enni adhasson a feleségének és két kislányának. Ekkor tanulta ki az asztalos mesterséget, hogy aztán mégis szerepet kapjon George Lucas Amerikai graffiti-jében, majd 35 évesen megkaphassa Han Solo szerepét. Nem baj, azért a gyaluval is jól bánik.

Jon Hamm

Mindannyiunk kedvenc Don Drapere egészen 36 éves koráig azon hollywoodi színészek táborát erősítette, akik örök névtelenségre kárhoztatva tünedeztek el a süllyesztőben. Szegény minden szart elvállalt, csak hogy ne lakoltassák ki, aztán beütött a szerep a Mad Men legkúlabb arcának személyében, melynek köszönhetően ma már válogathat a szerepek között.

Ricky Gervais

A húszas éveiben kicsit muzsikált, aztán egészen negyvenéves koráig napjaink egyik leghíresebb brit komikusa alig volt több, mint egy rakás szerencsétlenség. Aztán jött a The Office, azóta pedig megállíthatatlan.

Alan Rickman

Tudod, miért nem emlékszel a fiatal Alan Rickmanre? Azért, mert a fiatal Alan Rickman még csak annyira volt ismert világszinten, mint nálunk egy vidéki művelődési ház ruhatárosa. Rickman 42 volt, amikor nála landolt a Die Hard ikonikus főgonoszának a szerepe. Hans Gruber aztán jött, látott, a film pedig – nem csak neki köszönhetően – világsiker lett. Rickman már hét éve nincs velünk.

Stan Lee

Lehet, hogy a lassan öt éve elhunyt Stan volt a világsikerű képregényeket és szuperhősös mozikat jegyző Marvel meghatározó alakja, és nélküle egyszerűen nem lehetne pizsamában rohangáló szuperemberekről filmet forgatni, de 43 éves koráig egy nyamvadt kis zseblámpányi reflektorfényben sem volt része. Már az elején szóltunk: kemény munka és kitartás. Stan Lee a bizonyíték rá, hogy a recept működik.

Leonard Cohen

Arra pedig maga a 2016-ban elhunyt Leonard Cohen a tökéletes példa, hogy semmi tragédia nem történt veled, amikor az első bandáddal nem tudtál betörni a zenebizniszbe. Ő ugyanis bőven a harmincadik születésnapja után lett világsztár.

Andrea Bocelli

Andrea hat éves kora óta foglalkozik zenével. Akkor tanult meg zongorázni, majd kitanulta a furulyát, szaxofont, trombitát, hárfát, gitárt, dobokat, végül – biztos ami biztos – énekelni is megtanult. Annak ellenére, hogy láthatóan nem egy lusta ember, egészen 34 éves koráig kellett várnia a nagy áttörésre, amikor az olasz sztár, Zucchero kiválasztotta őt egyik tenorjának. Innen aztán nem volt megállás.

Brendan Gleeson

Brendan 34 évesen határozta el, hogy színészkedni fog, előtte ír és angol nyelvet tanított. Kezdetben csak kisebb szerepekben tűnt fel, aztán jött a Rettenthetetlen, mostanra pedig ő az egyik legfelismerhetőbb brit színész.

Samuel L. Jackson

Őt valószínűleg nem kell bemutatni, de azt az infót már biztos hálásan fogadod, hogy Jackson 41 éves koráig szinte radar alatt lavírozott. Őt speciel Spike Lee rángatta ki a mocsárból, amikor szerepet adott neki a Szemet szemért című jointjában. Azóta ő Hollywood legnagyobb badass motherfuckerje.

(képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ki volt az a dögös nővérke a blink-182 1999-es albumának borítóján?

Nos, a hölgy annak idején bizony pornóval kereste a betevőt, így bőven akad róla képanyag.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

Mától streamelheted a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák című filmet

További cikkeink a témában