Nagyon fontos ökológiai szerepük van, és dollármilliárdos hasznot hajtanak.

A denevérek védelmére és fontos ökológiai szerepére hívta fel a figyelmet a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely elsősorban a magyarországi fajok segítségre szoruló egyedeinek mentésével segít ebben: tavaly tizenegy faj majdnem négyszáz egyede kapott második esélyt e munkának köszönhetően.

A téli hónapokban főleg a telelésben megzavart denevéreknek kell segítséget nyújtani – ha például építkezéskor feltárják a fészküket, akkor védtelenné válnak, új telelőhelyet pedig már nem tudnak keresni –, a denevérek aktív időszakában inkább a sérült, balesetet szenvedett, legyengült, esetleg a szülőktől elkeveredett, odúból kiesett, elárvult példányok szoktak segítségre szorulni.

A denevérek – az Antarktisz kivételével – valamennyi kontinensen előfordulnak. Mintegy ezernégyszáz fajuk ismert, Európában negyvenhat fajuk őshonos, ebből huszonnyolc Magyarországon is előfordul. Az ismert fajokból kétszáznál is több, vagyis átlagosan minden hetedik faj számít fenyegetettnek. A magyarországi fajok mindegyike természetvédelmi oltalom alatt áll.

A denevérek kiemelkedően fontos szerepet töltenek be a természetben:

a rovarok gyérítésével segítenek a természetes egyensúly fenntartásában, a gyümölcsökön, virágporon és nektárokon élő denevérfajok pedig számtalan növény beporzásáért felelnek.

A kutatások szerint hatvanhét növénycsalád van, melynek fő, esetleg kizárólagos beporzói a denevérek közül kerülnek ki, és háromezernél is több olyan növényfaj ismeretes, amelynek magjait elsősorban denevérek hordják szét.

Nemcsak a bioszféra, hanem az ember saját közvetlen szempontjai miatt is fontosak a denevérek. Az általuk fogyasztott rovarok között bőven akadnak mezőgazdasági kártevők, és olyanok is, amelyek az emberre is veszélyes betegségeket terjesztenek. Egyes közgazdasági számítások szerint a denevérek évente

több mint 23 milliárd dollárnyi pénzben kifejezhető hasznot jelentenek a világ mezőgazdaságának és egészségügyének.

Ez is érdekelhet:

Bölényeket vetnének be az az erdőtüzek ellen Spanyolországban

Tüzet oltani nem tudnak, mást viszont igen.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés