Ha burger-kiszállításról beszéltünk az utóbbi években, akkor egy név biztosan mindig felmerült, ha stabil minőségű ételekről volt szó. Most egy beülős egységet is nyitottak, hogy megmutassák: többet is tudnak ennél. Ők az Attaboy.

A kiszállítós részleg 2012 év végén nyílt meg - kezdi mesélni Tóth Szabolcs, general manager. Akkoriban még csak indult a burger-boom, és nem is volt ennyi kiszállítós hely sem a palettán. Először még csak egy Pál utcai kis konyhában dolgoztak, majd fél évre rá költöztek át az Erkel utcába, ahol amúgy korábban nekem is volt szerencsém megfordulni. Ez egy szuterén kiszolgálókonyhája volt az Attának, és gyakorlatilag a mostani váltásig onnan üzemeltek, de közel egy éve már elkezdődött a tervezgetés, és a megfelelő lokáció keresése.

Ez végül a jelenlegi helyszínen, a hetedik kerületi Síp utcában lett meg, közel a Rákóczihoz, az Astoriához, a bulinegyedben. A megtalálást egy hosszú felújítás követte, majd a Szupernova dizájn-csapattal karöltve alakították ki ezt a mostani belteret is, amely letisztultan igyekszik kommunikálni azt a közérthető, emberközeli stílust, mely a készítőinek a szándéka. Alul hosszú asztalok, ahol együtt ehet a nép, felül pedig egy galéria kis asztalokkal és fiatal képzőművészek munkáival a falon.

Természetesen nem csak a külső, hanem a belső is revizionálva lett, értem ezalatt az ételeket, legfőképp a burgereket. Mellette természetesen megmaradtak a pizzák, valamint a salik is, ráadásul beléptek a képbe a hot-dogok is, mint speckó kaják, és bár most nem ezekről lesz szó, annyit mondhatok, hogy ezek is nagyon királyok lettek.

Itt érkeztünk meg a múltból a jelenbe, valamint a vendégtérből a konyhába, és rögtön fel is pattan egy húspogácsa a rostlapra. Neki alapanyaga a marhacomb, kétszer darálva, 80-20-as hús-faggyú aránnyal. A fűszerezés is minimális: só, bors, worchestershire szósz, és ennyi. A sütési fokozatokat tekintve azért a nép még nem annyira vevő a mediumra, így általában a burgerek a medium-well done környékén mozognak. A buci is méltó a hús minőségéhez, egy kézműves pékségből érkezik.

A háttérben a pizzaszakács srác épp klasszikus olasz mozdulattal pörgeti a levegőben talán épp egy Tökipompos pizza tésztáját, amikor is azt vesszük észre, hogy néhány zöldség is felpattant a lapra. Mielőtt még kezdenénk pánikba esni, ezek csak a Meatless burger lelkei lesznek, ugyanis hagytuk magunkat rábeszélni, hogy kóstoljunk meg egy kvázi vegaburgert is. Ebbe a már említett grillzöldségek (kaliforniai paprika, cukkini, padlizsán) mennek, valamint egy szelet füstölt, grillezett gomolya, plusz fokhagymás rikotta.

A másik készülő burger az Attaboy egyik signature szendvicse, a Hurt Locker, melyet már jól ismerhet a hazai burgerkedvelő közönség. Ebben a klasszikusok mellett (bacon, cheddar) helyet kap az igazi okosság, ami nem más, mint egy dijoni mustáros tarkabors-mártás, és így kerül rá mindez az időközben elkészült marhahús-pogácsára. A köret lehetett volna sült krumpli, de mi most inkább a jófajta, házi rántott hagymakarikát választjuk, ami tökéletes döntésnek bizonyult.

A Meatless burger (1390 Ft), dacára annak, hogy nincs benne hús, tökéletes választás lehet azokra az időkre, amikor szeretnénk egy kis változatosságot. A füstölt gomolya ízvilága nagyon jól harmonizál a rikottával, a zöldségek pedig a frissességről, roppanós textúráról gondoskodnak - szerettük.

A Hurt Locker (1490 Ft) nem egy újdonság, de ennek ellenére még mindig meglepetésként tud hatni, hogy mennyire jó a borsmártás és a marhahús kombinációja, ez tényleg egy klasszikus, az egekben született párosítás. A sajt és a bacon pedig csak tovább koronázzák az egészet.

Az itthoni burgerkínálat mára úgy megnövekedett, hogy nehéz kitűnni a többiek közül, az Attaboy azonban mégis megpróbálkozik - így zárja a beszélgetést Szabolcs; - mind a minőséggel mind az egész enteriőrrel azt szeretnék elérni, hogy az emberek visszatérjenek. Annyit még elárul, hogy a csapat az elmúlt időben rendesen elengedte a fantáziáját, így hamarosan újabb ízek kerülnek a palettára, és noha erről sajnos egyelőre nem beszélhetünk, ez talán nem is akkora baj, ugyanis addig van még mit kóstolni.

Megkóstolnád?

Most két olvasónk nyerhet 1-1 2500 forintos lefogyasztható kupon az Attaboyba, csupán a következő kérdést kell megválaszolnia:

Mit tartalmaz a Meatless Burger?

A. Csicseriborsó fasírtot
B. Grill zöldségeket és füstölt gomolyát
C. Rántott trappistát

A helyes megfejtést küldd el a [email protected] e-mail címre, a tárgyrovatba írd azt, hogy Attaboy! A határidő március 14-e. A győzteseket e-mailben értesítjük! Sok szerencsét!

(Fotó: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában