Kerékpárról a lakóautóba. Inspiráló sztori Vizdák Jánosról, aki úgy döntött, hogy nem nyugdíjasként akar majd lazítani.

Vizdák János 2005-ig a mountain bike szinte minden ágában kipróbálta magát, ötszörös magyar bajnok lett XC és marathon kategóriában. Később sem szakadt a bringázástól, 2017-ben például megnyerte a downhill kategória magyar kupa összetett versenyét. Volt saját kerékpárüzlete és nagykereskedése, de eljött a pillanat, amikor úgy érezte, váltania kell.

– Nagyon sokáig élveztem is, de idővel ez megváltozott és már nem láttam benne sem kihívást, sem célt, de legfőképp a jövőmet nem – mondta Vizdák a Playernek. – Nem innen akartam nyugdíjba menni. Ezért 2015-ben mindent eladtam, hogy kicsit pihenjek, feltöltődjek, és élvezzem az életet.

Lehet majd vacakabb öregkorom lesz, de legalább elmondhatom, hogy éltem, méghozzá az álmaimnak, ahogy korábban is.

– A vanlife életmód nálam előbb jött, mint ahogy először hallottam ezt a mára már szinte divatossá nőtt kifejezést, talán egy sátrazásnál kezdődött, mikor is olyan vihar kapott el, hogy a kocsiba menekültem éjszakára, ami annyira bejött, hogy többet ki sem költöztem onnan. Azóta mindig így utazok és „nyaralok”, nekem ez adja meg az igazi szabadságot.

Redwoods, Kalifornia

Arizona Hot Spring, Las Vegas közelében

Mesa Arch, Cayonlands NP, Utah

Vizdák kisbuszával járt már Svédországban, Olaszországban, Franciaországban, Szlovéniában, Horvátországban, Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Montenegró, Kanada, Az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül Hawaii szigetén, és nemrégiben Új Zélandon.

Monument Valley, Nevada

Nevada, a Death valley és az 51-es körzet közelében

– Remélem Ausztráliából is meg tudok nézni valamennyit így, de mostanában leginkább a keleti, délkeleti irányon jár az agyam. Nagyon tervezgetek egy Albánia, Montenegró, Bulgária, Törökország, Grúzia-kört. De legalább ennyire vonz a skandináv térség is, megtoldva Izlanddal és visszafelé Skóciával.

– Arra jöttem rá, hogy azok a helyek jönnek be ahol, még el lehet veszni a természetben,

Talán pont ezért a kedvencem az Egyesült Államok nyugati partvidéke. Ott ezek mind adottak, ötször voltam már ott, de nem tudom megunni!

A Lake Tahoe közelében

Katonai helikopter, Nevada,a Death Valley és az 51-es körzet közelében

Ez is érdekelhet:

A legexkluzívabb autós társaság - így működik a Porsche Travel Club - Roadster

"Élményeket gyűjts, ne tárgyakat!" - így szól a 21. századi motivátorok, élményvadászok és hedonisták mantrája. De mi van akkor, ha az embernek aközül kell választania, hogy végre egy igazán dögös, erőtől duzzadó Porschét vezethessen, vagy világ körüli útra menjen? A Porsche megoldotta a kérdést.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon