Most már nyugodtan befizethetsz egy űrsétára. Ha el is hagyod a bolygót, a földi örömökről nem kell lemondanod. Sörözni gravitáció nélkül is lehet.

Mindezt pedig a 4 Pines Brewing Company és a Saber Astronautics szakembereinek köszönhetjük, akik mind a sört, mind pedig az űrutazást szeretik, a közös szenvedélynek pedig egy különleges ital lett a gyümölcse. Íme a Vostok néven futó űrsör.

A különleges ital 8 évnyi munka eredménye, hiszen a csapatnak ki kellett kísérleteznie a tökéletes receptet, amivel olyan sört készíthetnek, amit élvezetesen lehet kortyolni az űrben, ráadásul azt is tanulmányozniuk kellett, hogy miképpen hat az emberre odakint az alkohol. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyen problémákat vet fel ivás közben a gravitáció hiánya.

Tulajdonképpen egy 5,1 százalékos, ír eredetű, kávés, csokis ízekben gazdag stout sörről van szó, aminek a speciális üvegéhez jelenleg is várják az adományokat egy Indiegogo-kampány keretein belül.

Merthogy az űrben nyilván nem olyan könnyű legurítani egy sört, szerencsére azonban a prototípust már kifejlesztették, úgyhogy a jövőben az asztronauták sörözgetés közben gyönyörködhetnek majd a kozmosz szépségeiben.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés