Eltűnőben van a növények és gombák felhasználásának lehetősége az olyan globális problémák megoldására, mint az élelmiszerbiztonság vagy a klímaváltozás.

A növények óriási lehetőségeket rejtenek a gyógyításban, energiatermelésben és táplálékként is, a kutatók pedig versenyt futnak az idővel, mert hogy a brit Királyi Botanikus Kert friss jelentése szerint

a világon élő növények kétötödét kihalás fenyegeti, leginkább azért, mert a fajok élőhelye folyamatosan szűkül.

Becslések szerint a fajok kihalásának veszélye nagyobb, mint korábban azt gondolták: a vaszkuláris növények 39,4%-át, mintegy 140 ezer fajt fenyegeti a kihalás a 2016-ban megállapított 21%-kal szemben – a különbséget egyébként az okozta, hogy időközben sokkal pontosabbak lettek a természetvédelemmel kapcsolatos felmérések. A gyógyításra használt növények közül pedig 723 került a kihalás szélére, sok azért, mert a világ egyes térségeiben túl sokat takarítanak be belőlük.

A kutatók most minél több fajt igyekeznek meghatározni*, mielőtt végleg eltűnnének, de a botanikus kert tudományos igazgatója, Alexandre Antonelli szerint „vesztésre állunk az idővel vívott küzdelemben”, merthogy a fajok gyorsabban tűnnek el, mint ahogy képesek lennénk azonosítani őket:

„A kihalás korában élünk. Rendkívül aggasztó a kép és sürgős beavatkozásra van szükség.”

* 2019-ben 1942 új növényt és 1886 új gombafajt azonosítottak a világon, köztük olyanokat is, amelyek élelemként, innivalóként, gyógyszerként vagy rostként használhatók fel.

A jelentésből az is kiderült, hogy a jelenlegi növényfajoknak csak egy kis részét használják táplálékként és bioüzemanyagként:

  • Több mint 7000 ehető növényt lehetne a jövőben élelmezésre használni, miközben jelenleg csupán egy maroknyi faj szolgál a világ növekvő népességének élelmezésére.
  • Továbbá mintegy 2500 olyan növény él a Földön, amely millióknak szolgálhatna energiaforrásul, miközben mindössze hat növényből, a kukoricából, a cukornádból, a szójából, a pálmaolajból, a repcéből és a búzából állítják elő a bioüzemanyagok túlnyomó többségét.

A szakemberek szerint a biodiverzitás megőrzéséhez szükség van a mesterséges intelligencia felhasználására és a természetvédelem finanszírozásának növelésére.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés