Hihetetlen ütemben pusztul a növény- és állatvilág.

Csütörtökön ért véget az ENSZ Biodiverzitási Konferenciája, ezt követően adott interjút a BBC Newsnak Cristiana Pasca Palmer, az ENSZ Biodiverzitási Egyezményének (CBD) teljesítéséért felelős ENSZ-titkárság vezetője.

Palmer szerint a bolygó növény- és állatvilágának sokszínűsége, a biodiverzitás olyan tőke, amelynek elvesztését nem engedheti meg magának az emberiség:

„ha elveszítjük a biológiai sokféleséget, azzal tönkretesszük az embert életben tartó hálózatot.

Csendes gyilkosnak szoktam nevezni a biológiai sokféleség csökkenését, mivel a hatása nem olyan látványos, mint a klímaváltozásé, ám sok tekintetben sokkal veszélyesebb annál" – mondta.

Komoly kihatással van a bolygó egészségre, hogy az emberek mit esznek. "Nem azt mondom, hogy mindenkinek vegetáriánussá kell válnia. Ugyanakkor meg kellene értenünk, hogy a húsfogyasztásunk hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, ami pedig hatással van a természetes élőhelyekre és ökoszisztémákra". Erről egyébként már írtunk korábban:

Az apró növények és állatok épp olyan fontosak, mint látványosabb, népszerűbb társaik Palmer szerint. Elmondta: gyakran kérdezik tőle, miért kellene azzal foglalkozni, ha egy lepkefaj kipusztul az Amazonas-medencében, vagy egy apró bogárfaj örökre eltűnik a Földről. A magyarázat:

amikor elveszítjük ezeket a fajokat, akkor a természet nagyobb rendszerében betöltött szerepüket is elveszítjük".

Cristiana Pasca Palmer úgy gondolja, a biológiai sokféleség csökkenését megakadályozó intézkedésekhez széleskörű konzultációra van szükség az üzleti világ szereplői, az őslakos népek és a civil társadalom bevonásával.

Ez is érdekelhet:

Trump továbbra sem hisz a klímaváltozásban, amiben viszont igen, az is hülyeség

Az Egyesült Államok elnökét nem lehet holmi tudományos tényekkel meggyőzni.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában