Ez elég ambivalens.

A koronavírus-járvány feltartóztatására Kínában elrendelt karantén nem csupán a Covid–19 terjedését gátolta meg, hanem a jelentősen javította a levegő minőségét, elejét véve ezáltal több ezer elhalálozásnak a világ egyik leginkább légszennyezett országában – mutatták ki az amerikai Yale Egyetem kutatói.

A tisztább levegő becslésük szerint 12 125 elhalálozást akadályozott meg, miközben a járványban május 4-ig 4633-an haltak meg az országban

(a hivatalos adatok szerint). „Ez nagyon meglepő eredmény. A járvány borzasztó mind Kína, mind az egész világ számára, de a vele járó károsanyag-kibocsátás csökkenés pozitív eredményeket hozott az egészségre nézve" – idézte Kai Chen adjunktust, a tanulmány vezető szerzőjét az egyetem közleménye.

A nitrogén-dioxid-kibocsátás 37 százalékkal csökkent a karantén előtti időszakhoz képest, a szállóporé pedig 30 százalékkal Kína 367 városában. A szerzők kimutatták, hogy a több mint 12 ezer haláleset mintegy kétharmadát szív- és érrendszeri betegségek, valamint a krónikus obstruktív tüdőbetegség okozta volna.

Ez is érdekelhet:

Hihetetlen mértékben emelkedett Budapest átlaghőmérséklete ötven év alatt

Az európai fővárosok között Riga után Budapesten nőtt legjobban az átlaghőmérséklet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában