A talaj, a levegő és a vízbázis is óriási veszélyben van az ország több területén.
Szerettük volna összeszedni a legszennyezettebb itthoni területeket. Vannak különböző listák légszennyezettségről vagy egyéb szempontok szerint, de olyan hivatalos dokumentumra nem leltünk, amely a környezetpusztítás abszolút értéke szerint gyűjti össze a leginkább problémás helyszíneket.
A Greenpeace azonban 2016 decemberében készített Mérgezett örökségünk címmel egy tanulmányt, amelyben részletesen, jelentéseket, méréseket, vizsgálatokat forrásként használva mutatják be a szomorú helyzetet. Ez alapján ismertetünk röviden hét, környezeti katasztrófával fenyegető területet.
Sajnos van több is.
A törökbálinti Mechanikai Művek
Lőszertől a kazánig számos terméket gyártottak a főváros agglomerációjában lévő, az ötvenes évek végéig szigorúan zárt katonai területnek minősülő telephelyen – ahol ma is zajlik ipari, szolgáltatási és raktározási tevékenység –, ezek eredménye az ipari park több körzetének szennyezettsége.
A három halálos áldozatot követelő 2004-es petárdaraktár-robbanás következtében nőhetett meg a szelénszennyezés, de a volt külső robbanótér talajában például a bárium, kadmium, réz, molibdén, nikkel, ólom, ón, cink, higany is határértéket meghaladó mennyiségben található. A terület népszerű illegálishulladék-lerakóhely is.
Ma több mint száz tulajdonosa van az egykori Mechanikai Művek ingatlanjainak, ezek egy része megtámadta az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség kármentesítésre vonatkozó határozatait, ezért egyelőre marad a szennyezés, a mentesítés költségét még becsülni sem lehet.
A Budapesti Vegyiművek felszámolás alatt álló Illatos úti telephelye
Az utóbbi időben ez kapta a legtöbb médiafigyelmet. Az egykori vegyiművek növényvédőszert és más vegyszereket állított elő, például klórt, sósavat, hypót, a környéken terjedő vegyszerszagról sokat cikkeztek az ezredforduló után. A cég felszámolását 2007-ben kezdeményezte a bíróság, de ez azóta sem zárult le.
Azért nem teltek nyomtalanul az évek: a 2000-3000 tonnányi vegyi anyagot tároló hordók elrohadtak, a szennyezés a környezetbe jutott. 2015-ben lett ügy a természetkárosításból, akkor elszállították és megsemmisítették a hordókat – a terület azonban továbbra is iszonyúan szennyezett.
A régen betiltott DDT rovarirtószerből a határérték 520-szorosát, a diklórprop nevű, hormonhatású gyomirtóból a határérték 22 000-szeresét mérték a talajban, a talajvíz pedig akár 60 méter mélyen is a határtérték több mint 100 000-szeresével szennyezett.
Tesztek bizonyítják, hogy a szennyezés a környéket is elérte: a közeli József Attila lakótelepen az egészségügyi határértéknél kétszer több DDT-t mértek a talajban, egy közeli háztájiban pedig a tyúktojásban mutattak ki 30-szoros DDT-szennyezést.
A szentendrei volt szovjet katonai laktanya
A laktanyát a szovjet hadsereg harckocsizó alakulata használta, ott tisztították és szervizelték a tankokat. A Dera-patak által kettévágott terület másik felén a Pevdi (Pest Megyei Vegyi- és Divatcikkipari Vállalat) gyártotta a PAX tollakat és -betéteket.
Már 1997-ben észleltek a területen rákkeltő és idegrendszert károsító anyagokat, a becslések szerint 7,5 méteres mélységig kellene kicserélni a talajt több mint 240 ezer négyzetméteren. A helyzetet rontja, hogy a laktanyától délre 16 település 90 ezer lakóját ellátó ivóvízkutak vannak –’99-ben a régi kútcsoport működését leállították, mert a szénhidrogének koncentrációja lényegesen nagyobb volt a megengedettnél.
A szovjetek okozta szennyezés utáni kármentesítés felelősségéről a Földművelésügyi Minisztérium vitázik a Belügyminisztériummal, a tollgyártást folytató Hungaropen pedig nem jogutódja a Pevdinek, ezért nem vállalja a kárelhárítást.
Az egykori Óbudai Gázgyár
Építészetileg vitathatatlanul gyönyörű létesítmény, hét évtizedes működése alatt viszont a gáztisztítás melléktermékeként 200 ezer tonna cianiddal, arzénnal és más, fokozottan veszélyes anyagokkal szennyezett gázmasszát helyeztek el a területen.
A gáziszap ma is szennyezi a talajt és a talajvizet, alacsony vízállásnál pedig közvetlenül a Dunát is. 2009-es mérés szerint a talajban lévő arzén, ólom, cianid, cink és higany szintje is meghaladta az egészségügyi határértéket.
Vannak tervek a terület újrahasznosítására, ennek első lépése lenne a szennyezés megszüntetése és a teljes talajcsere, nagyjából tízmilliárd forintos költséggel.
A kunszentmártoni szőrmegyár
Nemcsak az állatvédők körében népszerűtlen a szőrme: a kikészítés a bőrcserzés során krómtartalmú szennyvíziszap keletkezik. Ezt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmártonban működő üzemben egy ülepítő tórendszerbe vezették, amely azóta kiszáradt, és csak a mérgező üledék maradt.
A szőrmegyárat felszámolták, az üledékben viszont a határértéknél akár 200-szor több rákkeltő, idegrendszeri megbetegedéseket okozó króm maradt.
A területen lévő növényekbe is jutott: az átlagos krómtartalom 6500-szorosát mérték bennük.
Felmerült a gyanú, hogy Csernobil környékéről 240-290 tonnányi sugárszennyezett bőrhulladékot is a gyár területén tároltak – csak annyi biztos, hogy az (már) nincs ott.
A 18. kerületi Cséry-telep
Évtizedeken keresztül vitték Budapest szemetét az Ipacsfa utcai telephelyre, ennél azonban jóval veszélyesebb, hogy sok ezer tonna olajos iszapot is elástak vagy öntöttek egyszerűen a talajra. Becslések szerint 20 tonna rákkeltő kadmium, 22 tonna sejt- és idegméregnek számító higany és 1500 tonna ólom is van a területen, amelytől 200 méterre fekszik a Fővárosi Vízművek Dél-Pestet ellátó víztározója.
A Fővárosi Közterület-fenntartó és egy üzemanyag-kereskedő multicég szennyező iszapját egy kft. engedély nélkül vitte a telepre, 2007 és 2012 között nagyjából 48 ezer tonnát, amit a hírek szerint egyszerűen a földbe engedtek. A budapesti városvezetés ennek egy százalékát, 487 tonnát szállíttatta el. Körülbelül hárommillió köbméter kommunális, közterületi és ipari jellegű veszélyes hulladék van jelenleg is a területen.
Az almásfüzitői vörösiszap-tározók
Legkésőbb a tíz halálos áldozatot szedő, 150 ember sérülését okozó kolontári katasztrófa óta tudjuk, mekkora veszélyt jelent a timföldgyártás melléktermékeként keletkező lúgos vörösiszap, és az azt tároló óriási medencék. A kolontári után a második legnagyobb tározó a Komárom-Esztergom megyei Almásfüzitőn van: a nyolc zagytározó kazetta összterülete 172 hektár, a legnagyobb, VII-es számú akkora, mint hat másik együtt, és közvetlenül a Duna partján fekszik.
Szakértők szerint a mintegy 170 millió tonna vörösiszapot tartalmazó tározók medencék a talajba és a folyóba is szivárognak, ami nem csoda, hiszen az MTA tanulmánya szerint a tározóknál egyszerűen nincs vízszigetelés, gyakorlatilag akadály nélkül jutnak a mérgek a földbe és a vízbe. Gond még a kiporzás: száraz időben a felső, megszáradt iszapréteg mérgező porát elviszi a szél. Ez ellen 1986 óta fedéssel védekeznek, de még mindig nincsenek teljesen beborítva a tárolók, másrészt a borítás is veszélyes hulladékból készül…
Az elsősorban arzént és májkárosodást okozó molibdént tartalmazó vörösiszap-tározók ráadásul az ország leginkább földrengésveszélyes területén fekszenek.
A tudományos akadémia tanulmánya szerint „az emberi hanyagság vagy természeti katasztrófa (földrengés, pusztító árvíz) komoly környezeti katasztrófához vezetne. Egy nagyobb baleseti esemény során a folyóba jutó vörösiszappal szennyezett vizek jelentős pusztítást okozhatnak a folyó élővilágában, és nagy távolságra eljutó lebegőanyagok a folyóparti települések ivóvízbázisát is elszennyezhetik.”
(Fotók: Greenpeace)