A varjúfélék a madarak egy olyan családja, amelybe többek között szajkók, szarkák, csókák, varjak és hollók tartoznak, és egy ideje tudjuk már, hogy ezek az állatok kiemelkedő intelligenciaszinttel rendelkeznek.

De a varjúfélék idegrendszeri folyamatai is nagyban hasonlítanak a főemlősökéhez: a nidopallium caudolaterale (NCL) néven ismert agyi területük úgy viselkedhet, mint a mi prefrontális kérgünk, amely az emberi agy fő problémamegoldó része. Ezek a madarak így

képesek bonyolultabb eszközöket is használni, előretervezni, rejtvényeket megoldani, stratégiai döntéseket hozni, emberi hangokat utánozni, de még haragot tartani és kommunikálni is tudnak velünk.

A hollók agya például huszonhatszor kisebb a csimpánzénál, mégis ugyanolyan jól teljesítettek egy két éve végzett tesztsoron, mint az emberszabásúak – nem is csoda, hogy egyes kutatók tollas majmoknak nevezik őket.

Amikor varjakkal nevelik az embert

Les Epesses egy közel 3 ezer fős település Franciaországban, egyórányi autóútra Nantes-tól és az óceánparttól. És bár elszigeteltnek tűnik, a Puy du Fou élményparkot mintegy 2 millió látogató keresi fel évente, ezzel a párizsi Disneyland után a második legnépszerűbb vidámpark az országban. Nemrég pedig egy rendhagyó projekt született meg a helyi parkban, ahol igyekeztek kihasználni a varjak különleges intelligenciáját arra, hogy a hülye embereket megneveljék. Hat vetési varjút – Boubou, Bamboo, Bill, Black, Bricole és Baco – tanítottak be ugyanis arra, hogy felszedjék az emberek után a szemetet.

Christophe Gaborit

A varjak kiképzésének az ötlete azután született meg, hogy az egyik helyi rendezvény miatt betanították őket arra, hogy rózsákat szedjenek fel a földről, majd odavigyék a show során a „kastély hercegnőjéhez”. Christophe Gaborit-ben, a parknak dolgozó profi madáridomárban ez után merült fel a kérdés, vajon megtudná-e tanítani őket hasonló feladatok elvégzésére – például arra, hogy cigarettacsikkeket és más apró szemétdarabokat szedjenek fel a földről, majd egy dobozba vigyék őket.

A park alkalmazottai, akiknek öröm a munka

Először két madárral kezdte a tréninget: amint a varjak berakták a szemetet a kis fadobozba, Gaborit kihúzott belőle egy fiókot, amelyben jutalomfalatok voltak. Így egy idő után a szemétgyűjtés folyamatát finomságszerzéssel párosították – mondhatni örömmel szedték a szemetet, hiszen így potyakajához juthattak.

Persze nem lennének önmaguk, ha nem próbálnának meg néha csalni: próbálták már becsapni Gaborit-t úgy, hogy szemét helyett egyszerű fadarabokat vittek a dobozba. A varjak heti négy napot dolgoznak, és így mondhatni a park teljes jogú alkalmazottainak számítanak.

De csakis az idomár felügyelete alatt szedik a szemetet, aki gondoskodik arról is, hogy az emberek véletlenül se dobálják el a hulladékot csak azért, hogy figyeljék, amint a madarak összeszedik azt.

Nem a park tisztán tartása a cél

A park elnöke, Nicolas de Villiers szerint nem gépekként szeretnék használni őket, egyébként sem játsszák a játékot, ha túl sokat dolgoznak.

A projekt célja nem az, hogy tisztábbá tegyék a parkot, mert az már így is elég tiszta. Hanem az, hogy az embereket környezettudatos magatartásra neveljék.

Igen, Boubou, Bamboo, Bill, Black, Bricole és Baco lényegében nevelőmunkát végez a parkban, méghozzá az emberek nevelését. Így a természet taníthat meg bennünket arra, hogyan gondoskodjunk mi a saját környezetünkről. Bárcsak az embereket is ilyen könnyű volna betanítani az ehhez hasonló dolgokra, mint ezeket a ritka intelligens állatokat.

Ez is érdekelhet:

Az ausztrálok megmutatták, hogyan kell közösen fellépni a műanyaginvázió ellen

Fél év alatt közel 4 mázsa szeméttől szabadították meg a világot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés