Ez a karóra sokak életét változtathatja meg

A csuklónkon hordható okosórák a pulzustól kezdve a bőrhőmérsékletünkig sok mindent tudnak mérni, az Apple-é például már EKG-t is rajzol, néhány titkos kínai szerkentyű pedig valószínűleg már gondolatolvasásban és teleportálásban is jeles.

Egy dolog azonban már régóta hiányzott a technológiai repertoárból: a hiteles vérnyomásmérés. Az Omron, a vérnyomásmérő műszerekre szakosodott cég már több éve azon ügyködik, hogy egy erre is alkalmas okosórával törjön be a piacra.

– így az idei Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (CES) már láthattuk is, hogyan fest a vérnyomást is mérő prototípus, a HeartGuide.

Amit tudni érdemes róla, hogy a fejlesztésével sokkal többet bajlódtak, mint arra előzetesen számítani lehetett, hiszen nagyon sok faktort kellett belekalkulálni a csontfelépítéstől kezdve egészen a csukló erezetéig. Az óra egyébként úgy fest, mint a többi átlagos társa, a vérnyomásért felelős elektronika egy búzaszem méretével vetekedik, így éjjel-nappal kényelmes lehet a hordása. Egy feltöltéssel nagyjából 50 mérés hozható össze, az ára pedig nagyjából 140 ezer forint körül fog alakulni a kezdetekben, és januártól vásárolható meg.

Ez is érdekelhet:

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon