Gyerekkoromban rengeteg Casio karórát láttam és próbáltam ki, hiszen a nagypapám órásboltjában mindig tele volt velük egy méretes üvegvitrin. Azok a modellek egyértelműen a tömegigényt kívánták kielégíteni, most azonban egy feljebb pozicionált szériáról lesz szó.

A Casio Edifice EQB-600 első ránézésre megdobogtatta a szívemet. Ennek az lehet az oka, hogy valamiért a karórákat illetően a hagyományos vonalat preferálom. Néhány hónapig használtam almás okosórát is, ám a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott, és inkább visszamenekültem a kevésbé intelligens időmérőkhöz.

Első pillantásra megtetszett az óra letisztult, férfias és elegáns megjelenése, ami egyszerre tűnt számomra tradicionálisnak és mégis újszerűnek, különlegesnek. A számlap jobb oldalán látható kis világtérkép elég volt ahhoz, hogy feldobja a dizájnt. A színvilág is elnyerte a tetszésemet a képek alapján, ez a sötétszürke-türkizkék kombó is a hagyományos, ám ugyanakkor fiatalos és friss hangulatot erősítik.

A tesztelés céljából biztosított modell - némi bánatomra - nem ebben a színvilágban érkezett, hanem egy kicsit visszafogottabb, konszolidáltabb, ám ezáltal kevésbé látványosban. Ettől függetlenül nem voltam csalódott, amikor a csinos kis díszdobozát felnyitottam és megláttam a tesztalanyt. Mivel egy napelemes szerkezetről van szó, az első dolgom az volt, hogy az ablak alá tettem, hogy a nap sugaraiból kinyerhesse a működéséhez szükséges energiát.

Mit is tud ez a napelem?

A gyári adatok szerint egy teljes feltöltés után 5 hónapig is működőképes, és semmiféle egyéb elem nem kell hozzá. Ami a saját tapasztalataimat illeti, elsőként egy borúsabb napon sikerült az ablak alá tennem, így 2-3 óra alatt nagyjából a harmadáig töltődött fel. Elméletileg évente elég kétszer kitenni az ablakba, hogy teljes legyen a telítettsége, ezt követően elég neki az a napfény, ami viselés közben éri, tehát ha nem egy sötét barlangban laksz, ahonnan ki sem mozdulsz, és néha megnapoztatod az eszközt, nem lesz semmi gond az energiaellátásával. Miután magába szívta a napfényt, egy bizonyos ideig a sötétben szépen fluoreszkálnak is a mutatói, ám ez a hatás elég hamar elillan, tehát éjszaka nem fogod tudni könnyedén leolvasni róla az időt.

Miután pár óráig hagytam napozgatni, biztató életjeleteket produkált. Mindezek tükrében úgy gondoltam, ideje csatlakoztatni a telefonomhoz, ha már egyszer ott virít rajta a bluetooth-kapcsolat félreérthetetlen jele. Ehhez persze elsőként le kellett töltenem a CASIO+ nevű applikációt. Egy-két gombnyomással később már meg is volt az óhajtott szinkronizáció.

Ilyenkor merülhet fel az emberben a jogos kérdés, hogy ez most végül is egy okosóra vagy sem? Nos, okosnak biztosan nem nevezhető, hiszen nem jelzi az értesítéseket, nem lehet rá appokat telepíteni és telefonálni sem lehet vele. A telefonhoz való kapcsolódás inkább a beállításokat és az óra működését teszik egyszerűbbé és megbízhatóbbá, hiszen ezáltal az óránk egyrészt mindig másodpercpontos tud maradni (ha él az összeköttetés, naponta négyszer végez apró kis időigazítást), másrészt a telefonon keresztül megadhatjuk, hogy melyik világváros idejét szeretnénk még párhuzamosan nyomon követni. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az óra segítségével "megcsörgethetjük" a telefont, ha éppen nem találjuk a nagy rohanásban.

Ez a több időzóna szimultán kijelzése funkció és a kis világtérkép egyértelműen jelzik, hogy leginkább azok számára lehet hasznos ez az időmérő, akik gyakran utazgatnak, ingáznak két város között. Az óra ugyanis egyetlen gombnyomásra képes váltani a két időzóna közt. Persze ez nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag világutazó bizniszembereknek ajánlott a Casio Edifice EQB-600. Azoknak is tökéletes lehet, akik csupán egy megbízható, pontos, megnyerő dizájnnal ellátott, ár-érték arányban ideális, hagyományos külsejű karórára vágynak ahelyett, hogy egy folyamatosan lemerülő okoskütyüt kelljen nyomkodniuk. Az irigykedő, elismerő, kíváncsi tekinteteket ezzel is be lehet gyűjteni. Tapasztalatból mondom.

Ha az óra felkeltette az érdeklődésedet, ide kattintva még többet megtudhatsz erről a modellről, illetve a széria többi darabjáról.

(Fotók: Imre Ákos, Bánfi Ádám)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában