Robert Pattinson úgy tíz éve jókora közimádatnak és közutálatnak örvendett – a hirtelen jött (szuper)sztárrá válás gyakran jár ezzel, esetében pedig az ok igen egyszerű volt: a Twilight című film főszereplőjeként millió tinilány szívét rabolta el, de nagyjából ugyanilyen arányban zsibbadtak el a minőségi szórakozásra vágyó agyak is, miközben őt és esetlen mozgású baseballsapkás vámpírtársait figyelték a mozivásznon.

A Twilight-ot újabb részek követték, Pattinson pedig elég rendesen beleragadt a vámpírkarakterbe, amiből néhány (egyéb) romantikusabb szerepvállalás sem tudta kirántani. Most úgy fest, új idők következnek, ugyanis Michael Keaton, Christian Bale és Ben Affleck után ő fogja felölteni Batman palástját a következő filmben, ami bármennyire is tűnik képzavarosnak, gondoljunk arra, hogy  Afflecknél is ráncoltuk a szemöldökünket, és végül is a kémia egész jól működött.

És ha már ismét a reflektorfénybe került Pattinson, kicsit lessük meg közelebbről – vámpírhaj és kokainfehér bőr nélkül. Pattinson hétköznapi, utcai stílusát amerikanizált hipszterként lehet jellemezni: kissé szakadt, kissé múltidéző, de mindenképp érdekes. Ugyanakkor a brit színész előszeretettel próbálja ki magát újabb köntösökben a smart casual világán belül, ahol félbe vágott garbót, Dr. Martens bakancsot, V nyakú pólót vagy összcsíkos hatást is belecsempész a megjelenésébe.

Ami megfigyelhető, hogy bár néha szeret játszani a színekkel, leginkább a sötét árnyalatok illenek hozzá – legyen szó egy vörösszőnyeges outfitről vagy egy laza, hétköznapi, bőrszerkós viseletről.

Végül is, többek között ez is egy olyan dolog, amit Batmantől elvárunk a hétköznapi életben.

Ez is érdekelhet:

Ha valaki tudja, mi a létezés értelme, akkor az talán pont Keanu Reeves

Hollywood talán legkarizmatikusabb szerzeteséhez ugyanolyan jól illik a sötét öltöny és a bérgyilkos smart casual a mozivásznon, mint a laza, kissé trógeres megjelenés.

(Forrás: GQ, Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában