És mivel egyedi, limitált kiadású, Ronnie Fieg tervezésében, ezért baromi drága is. És gyakorlatilag beszerezhetetlen, annyira ritka.

A Ronnie Fieg x Asics Tiger Gel Lyte III ‘Homage’, merthogy róla van szó 200 font alatt nem kapható, de láttunk 600-ért is. Már ha egyáltalán kapható, mert a 2015-ös modell szinte már sehol sem elérhető.

Ez persze nem is csoda, a New York-i dizájner, Fieg gyönyörű cipőt tervezett, tele színnel és élettel. És bizony nem csak a színek, a tervező és az ára miatt különleges:

a jobb és a bal cipő teljesen különbözik a Homage-nél.

A Gel-Lyte III 25. évfordulójára terveztette az Asics ezt a pompás lépőt, azok után, hogy mekkora sikere volt a 2013-as “New York City”-nek és “Miami Beach”-nek, valamint a 2014-es “KFE”-nek.

A Gel Lyte III-on egyébként Fieg rengeteget dolgozott ezelőtt is, ez a huszonhatodik együttműködésük a modellen. A “Hódolat” az előző 13 kollab egy-egy részletét tartalmazza, ezért ez a rengeteg szín és forma. A korábbi együttműködésik hozta magával a jellegzetes lazac színű orr részt, a bőr kiemeléseket és a tengerkéket is.

A modell sarok részén is megjelennek a korábbi csukákból részleteket, valamint oda került a dombornyomott Ronnie Fieg felirat.

Ezen kívül a 13 korábbi modellre utalva 13 cipőfűzőt is adtak a pakkhoz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában