Az Adidas nem tudta bizonyítani, hogy a bármely irányban felvihető, három párhuzamos sávból álló márkajelzés alkalmazásával az Európai Unió egész területén megszerezte volna annak minden más jelzéstől megkülönböztető képességét, ezért az uniós bíróság helybenhagyta az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a védjegy törlését előíró döntését.

Az ügy előzménye, hogy védjegybejelentési kérelmében az Adidas úgy írta le a védjegyet, mint

2016-ban az EUIPO, a Shoe Branding Europe BVBA nevű belga cég által benyújtott törlési kérelmet követően törölte a védjegyet, mivel az nem rendelkezett elegendő megkülönböztető képességgel.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdai ítéletében helybenhagyta az EUIPO törlési határozatát, és elutasította az Adidas keresetét a határozat ellen.

Színsémája – fehér alapon fekete sávok – eltér annak lajstromozott alakjától, így az nem vehető figyelembe. Megállapította, az EUIPO nem vétett értékelési hibát a védjegy uniós területi használatát, és a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet illetően. Az Adidas által szolgáltatott bizonyítékok közül ugyanis csak azok bírtak jelentőséggel, amelyek mindössze öt tagállamra vonatkoztak, és nem az unió egészére – tették hozzá.

És ha már Adidas:

(Forrás: MTI, The Guardian)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon