Sokan gondolhatják azt, hogy a pénztárcabizniszben tényleg nincs új a Nap alatt, mert bár megjelentek a szupervékony vagy lopásbiztos tárcák, a jól bevált, klasszikus, örökifjú darabokat továbbra is nehéz kiszorítani a piacról. Túltolni az innovációt pedig nem érdemes, mert az okosvilágban olykor fölöslegesen – és kontraproduktív módon – tuningolnak fel extra tulajdonságokkal olyan eszközöket, amelyek úgy voltak jók, ahogy.

Pedig itt nincs vége a történetnek, nagyon nincs. Megalkották ugyanis azt a pénztárcát, amelytől az embernek összeakadnak a szemei, és amelytől MacGyver is hanyatt vágná magát. És ami a legnagyobb erénye a rengeteg ütős tulajdonság mellett: nem fölöslegesen, hanem hasznos módon okos, pontosabban kurvára okos.

Ez nem pénztárca, inkább egy űrhajó

Kezdjük azzal, hogy nem túl könnyű elhagyni. Amennyiben ott felejted egy taxiban, vagy megfújják tőled, a bluetoothos riasztó beindul. És ha túl gyorsan iszkolna előled, a beépített GPS-nyomkövető jelzi neked, hogy épp merre tart. És amint a szerencsés nyertes kinyitja, hogy megcsodálja a belső formavilágát is, rögvest készül róla néhány fotó – bizonyítékként vagy csak úgy mókából –, amelyet az eszköz továbbít a telefonodra. Csak hogy végig képben legyél az eseményekkel.

Mivel a telefonod és a tárcád össze van kapcsolva, természetesen a telód elvesztése esetén is jön az értesítés – ezúttal a pénztárcádtól. A tárca egyébként a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) ellen is véd, és utazás során is nagyszerű kellék, ugyanis Voltermant hordozható wifihotspotként is használhatod. És amellett, hogy okos, még sármos is:

Ha még mindig kételkednél abban, hogy ez a tárca többre képes, mint a kereskedelmi tévéadókon és a bulvármagazinok címoldalán látható főállású celebek nagy része, eláruljuk: ha csontig lemerülnél, akkor a tárcába beépített szupervékony és szuperkönnyű, 2600 milliamperes külső akkumulátor kisegít a bajban. És nem csak téged: mivel wifin keresztül is használható a power bank, egyszerre akár többen is energiát meríthetnek belőle.

A tárcában egy 64 gigás SD-kártya is el van rejtve – csak hogy teljes legyen a kép –, és nagyjából 2 év óta fejleszti egy rakás nagy koponya, hogy egyesítse a technológia és a dizájn tökéletes kombinációját az aprócska tárcában. Sokatmondó, hogy az Indiegogo-projektre 45 ezer dollárt szerettek volna gyűjteni a fejlesztők, erre már közel 1 milliónál (!) tartanak. Ha felkeltette az érdeklődésedet, a tárcát 147 dollárért (kb. 38 ezer forintért) rendelheted meg, a kiszállítás ingyenes, és várhatóan még a Jézuska előtt házhoz érkezik, csak hogy még csodásabb legyen a karácsonyod.

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon