Bő 200 fellépővel és az eddigi egyik legerősebb headliner listával zajlik majd az EFOTT. Már a nyitás is jó lesz.

Ott lesz idén Rita Ora, Gianluca Vacchi, a Scooter, a Brooklyn Bounce, Borgore és Tujamo, de a közönségkedvenc magyar zenekarok között sem igen találunk olyat, aki ne tenné tiszteletét a – nem csak – egyetemisták fesztiválján. Már a keddi nyitónap is eléggé érdekes lesz.

Ekkor a hetijegyeseket egy zászlóparádéval és utcakarnevállal emelik be a fesztiválhangulatba – zenészek járják majd körbe a területet, az efottózókat egy óriási tábortűzhöz trombitálva. Ott a Follow The Flow énekese, Szakács Gergő várja őket baráti hangulatú, egy szál gitáros akusztik koncerttel. Mindezt másnap egy giccspartyval tetézik. A különleges zenei ötletek egyébként egészen az utolsó napig fellelhetők lesznek a 2019-es EFOTT-on, amikor is az EFOTT SPECIAL X Vasovski Symphonic úszik majd a rivaldafényben, Király Viktor, Kollányi Zsuzsi, Nági, Szakács Gergő és Szivák Zsolt közreműködésével.

 Idén először Caramel is fellép majd a fesztiválon. 

A zenésztársaktól folyamatosan hallani, hogy az EFOTT-on milyen jó a hangulat és milyen szuper a közönség. Mi nem számítottunk arra, hogy egyszer majd minket is felkérnek a szervezők, de nagy öröm ez számunkra. Kiemelten készülünk is rá, mind hangzásban, mind látványban igyekszünk odatenni magunkat – árulta el Caramel. – Talán olyan ember nincs is, aki ne ismerné az EFOTT-ot, számomra pedig a 2019-es év egyik legkülönlegesebb fellépésének ígérkezik. Egy fesztiválon szerintem többet tesznek a fiatalok is, hogy jól érezzék magukat – én pedig imádom, ha velem együtt éneklik az érzelmesebb dalokat.

Caramel elmondása szerint látványos, feszes műsorra készül, és a legnagyobb fejtörést az okozta neki, hogy 100-120 dalából megtalálja azt a húszat, amivel feledhetetlen élményt nyújthat a Velencei-tó partján.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés