A VOLT két olyan zenekart is elhozott idén, akik friss lemezükkel meglehetősen elbizonytalanították a rajongóikat. Az egyik ugyebár a Linkin Park, akik az erősen popos One More Lighttal vettek totálisan új irányt, a másik pedig a Paramore, akik az After Laughterrel érték el, hogy a rajongóik jó magasra húzzák fel a szemöldöküket. Mi szerettük a lemezt, mert attól, hogy sokkal poposabb témákkal volt tele, igazából benne voltak a jól megszokott Paramore-hangulatok is, csak éppen másképp megfogalmazva, sokszor sokkal vidámabb hangvételben.

Az volt a nagy kérdés, hogy vajon Hayley Williams és kedves barátai élőben hogyan hozzák össze a Paramore korszakait, nem lesz-e totális kavarodás a buli hangulata, és hogy vajon mennyire leszünk szerelmesek Hayley-be a parádé végére. A helyes válaszok: ügyesen, nem lesz és nagyon. Hayley Williams még mindig jó frontcsaj, a hangja elképesztő, a bandába visszatért Zac Farro pedig olyan pontosan dobol mögötte, hogy az már önmagában megérne egy külön koncertet.

Persze hiba lenne azt állítani, hogy a Paramore valami olyat tud, amit más nem, mert ez nem igaz, és valahol az is meglepő, hogy az, aminek örülünk, nagyon természetesnek kellene, hogy legyen. Mert tudniillik annak örülünk, hogy kijött egy zenekar, akik a legnagyobb természetességgel tudnak zenélni. Nincs igazán nagy show, nincs semmi fakszni, nincsenek allűrök, meg feleslegesen felvett pózok, csak zene van. Hayley Williams egy irdatlan, Pataky Attila korai éveire kacsintgató lila kezeslábasban pattogta végig a bulit, pont eleget foglalkozott a közönséggel, megcsinálta egy rajongója estéjét, de valószínűleg életét is azzal, hogy felhívta magához énekelni a Misery Businesst, mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem játssza el, hogy mennyire spontán ötlet volt, közben pedig az elsőt kivéve minden lemezükről toltak valamit.

Nyilván a legtöbb dalt az új albumról, de meglepően sokat játszottak a Brand New Eyesról is. Meglepő módon feldolgozták a Fleetwood Mac Everywhere-jét, ami mondjuk annyira nem is meglepő, hiszen baromi jól illik az új album hangulatához és hangzásához, mint ahogy Zac Farro HalfNoise projektjének slágere, a Scooby's in the Back is, és még egy pillanatra azt is az eszünkbe juttatták, hogy mi volt az egyetlen dolog, amit szeretni lehetett az Alkonyat-filmekben. A filmzenét. Mi mást.

A Paramore még mindig tisztességes embertömeget mozgat meg, akik láthatóan azért még mindig a régi cuccokra vágynak, de most már talán mindenki megbékéltek ezzel a helyzettel, nem lesznek újra olyan dühös dalok, mint régebben, és talán Hayley sem akar már minden nap kilépni ebből a bandából. Úgy néznek ki, mint akik szeretnek együtt zenélni. Ha mégsem, akkor jár az Oscar. De azt a lila kezeslábast akkor sem indokolja semmi semmi...

Fotók: Rockstar Photographers