Marco Rossi harcai II.
De Rossi nem csak az ellendrukkerekkel és a kommentelőkkel harcolt. Valami megtört közte és a csapat között is.
Bennem is, amikor a szövetségi kapitány azt nyilatkozta, hogy: „Nem tudtam élvezni egyetlen pillanatát sem az Európa-bajnokságnak.” Nyilván hatalmas a stressz egy ilyen tornán, de ezt egyrészt túlzásnak éreztem, másrészt talán nem kellene ezt így, ebben formában kimondani. Azok után, hogy egy ország (nagy része) drukkolt itthon és kint a helyszíneken a válogatottnak. Ő meg szenvedett.
De mint kiderült, mástól is nyugtalan lehetett az olasz.
Feszült hangulatban köszönt el az Európa-bajnoki kiesést követően a keret tagjaitól Marco Rossi, a válogatott szövetségi kapitány
– írja a Nemzeti Sport. És azt is jelentette a lap tudósítója, hogy már az Eb közben is hallani lehetett olyan pletykákat, hogy
a válogatott keretben már nem olyan pozitív a légkör, mint azt az elmúlt években megszokhattuk.
Nem sikerült jól az Eb-re való felkészülés sem, a válogatott táborából pedig hierarchiaharcról szóló pletykák szivárogtak ki. Na meg az, hogy Rossinak ez lehetett a hattyúdala.
Vissza a cikkhez