Hihetetlen sztorik a Tour de France-ról

A sárga trikó megjelenése 

A sárga trikó mára a Tour de France szimbólumává vált, a kerékpársport legértékesebb és legfelismerhetőbb trikója. Nem volt ez azonban mindig így, a Tour de France első éveiben nem szerepelt a versenyen a legendás megkülönböztető mez.

Először 1919-ben viselt az összetett versenyben vezető kerékpáros sárga trikót. A már említett Eugene Christophe viselhette először a sárga mezt, azonban nem nyerte el a tetszését. Mivel a szakasz éjjel kettőkor indult, így előző este tudta meg, hogy sárga trikóban kell tekernie a következő napon, nem volt hivatalos bejelentés, a nézők sem tudták, hogy Christophe miért van sárgában, így sokan ki is gúnyolták. Az sem tisztázott, hogy miért a sárga színre esett a választás, az egyik legenda szerint a névadó újság, a L'Auto állt a hátterében, a másik szerint azért lett sárga, mert egy nem túlságosan népszerű színről van szó, és a mezgyártónak épp volt raktáron belőle. A megkülönböztető mez a következő évben is feltűnt, de csak a kilencedik szakaszon vezették be újra. Az első sárga trikós Christophe egyébként soha nem tudta megnyerni a Tourt.

10/10
Vissza a cikkhez