Távolba merülés (inkább lebegés)

Az 1904-es St. Louis-i nyári olimpiai játékokon feltűnt egy rendkívül furcsa sportág, a fejesugrás távolba/távolba merülés. Ennek a lényege az volt, hogy a versenyzők álló helyzetből rugózás nélkül ugrottak a vízbe – vagyis lényegében beledőltek –, majd arccal lefelé nézve mozdulatlanul lebegve kellett eljutniuk a lehető legmesszebb – tehát az indulók nem használhatták sem a karjukat, sem a lábukat, sem más testmozdulatokat. A versenyszámban az amerikai William Dickey diadalmaskodott 19,05 méterrel.

John Kiernan, a The New York Times sportújságírója úgy írta le ezt a sportágat, mint „a leglassabb dolog a sportversenyek között”, hozzátéve, hogy „a teltkarcsú urak, akik ezt az erőfeszítést igénylő eseményt űzik, egyszerűen nehézkesen belevetik magukat a vízbe, és úgy lebegnek tovább, mint jéghegyek a hajózási útvonalakon”.

Ez a sportág a 19. században és a 20. század elején volt a legnépszerűbb, az 1920-as évekre azonban kezdte elveszíteni népszerűségét, és lassan eltűnt az úszóversenyekről.

(Fotó: Getty Images)

Vissza a cikkhez