Tíz felkavaró testhorror, amit soha nem tudunk kiverni a fejünkből

Az emberi százlábú (2009)

A válogatás legtöbb darabja nemcsak sokkoló, de filmművészeti szempontból is értéket képvisel. Nem úgy Tom Six alkotása, mely filmként csapnivaló, mivel azonban túlzás nélkül gyomorforgató ötletből építkezik, vitán felül helye van ezen a listán. Egy őrült német tudós foglyul ejt három embert, akiket egy perverz sebészeti kísérletnek vet alá: összevarrja őket, mégpedig a szájakat a végbelekhez, vagyis a sorban hátra kerülőknek azt kell ennie, amit az előtte lévők már megettek és megemésztettek. Ép ésszel problémás lehet felfogni, hogyan juthatott ez a sztori Six eszébe, aki nemcsak a forgatókönyvet írta, de producerként és rendezőként is elősegítette a film létrejöttét. Az alkotást sokkal kevesebben látták, mint ahányan hallottak róla, de igazából nem is kell megnézni, hogy ezt a felvezetést hallva elfogja az embert a rosszullét.

Vissza a cikkhez