10 futballista, aki elpazarolta a tehetségét

Robinho

A legendás Pelé 1997-ben a mindössze 12 éves Robinhóról azt mondta, hogy ő lesz az örököse. És egy ideig úgy tűnt, hogy a fiatal cselgép valóban a világ egyik legjobbja lesz. A Santosban mindenkit lenyűgözött, majd a jött a Real Madrid, és Spanyolországban is folyamatosan fejlődött, utolsó szezonjában már a csapat egyik legjobbja volt.

2008-ban a megerősödő Manchester City egyik első igazán nagy vétele volt. A városi legenda szerint Robinho azt hitte, a Manchester United fogja leigazolni, fogalma sem volt arról, hogy van egy másik csapat is Manchesterben. A citys karrierje is jól indult, később azonban jött a visszaesés, majd két évre rá már az AC Milan futballistája volt.

Robinho soha nem tudott szintet lépni, és bár sokan azt gondolták, hogy a világfutball és a brazil válogatott egyik üstököse lesz, végül ez nem következett be. Olaszországban 2013-ban több társával megerőszakolt egy nőt, ezért kilencéves börtönbüntetésre ítélték.

Vissza a cikkhez