Öt botrány, ami megrendítette a sport világát

Muhammad Ali eltiltása 

A Cassius Clay néven született, később Muhammad Aliként híressé vált bokszlegenda karrierjében komoly törés következett be, miután megtagadta a katonai szolgálatot. Clay 1964-ben a világbajnoki meccsen kiütötte a 7. menetben Sonny Listont, majd nem sokkal később bejelentette, hogy csatlakozik a híres polgárjogi harcos, Malcolm X által vezetett Iszlám Nemzete nevű szervezethez, felveszi a muszlim vallást, és Muhammad Alira változtatja a nevét.

Három évvel később behívót kapott, hogy vegyen részt a vietnámi háborúban, a bevonulást azonban megtagadta. Öt évre börtönbe ítélték, tízezer dollárra megbüntették, azonnal bevonták a bokszengedélyét, és megfosztották a világbajnoki címétől.

Az eltiltás és az azt követő pereskedés miatt talán karrierje legjobb éveiben volt inaktív Ali, aki majdnem négy évvel később térhetett vissza, miután az Amerikai Legfelsőbb Bíróság igazat adott neki. Ali népszerűsége nagyot esett a botrány után, és karrierje sem úgy folytatódott, ahogy ő elképzelte. Az évszázad meccseként emlegetett Joe Frazier elleni bunyót pontozással elveszítette, később azonban kétszer is legyőzte Fraziert, és minden idők egyik legnagyobb bokszolójaként vonult vissza.

5/5
Vissza a cikkhez