2024 filmes legjei a Player szerint

Az év lúzere

Francis Ford Coppola

Higgyétek el, kicsit sem tölt el minket örömmel az év lúzereként aposztrofálni A Keresztapa és az Apokalipszis most rendezőjét, de a mester mindent megtett azért, hogy 2024-ben kiérdemelje ezt a titulust. Mindez Coppola magnum opusának, a Megalopolisz című alkotásnak köszönhető, melynek 120 millió dolláros gyártási költségének nagy részét a rendező saját zsebből finanszírozta. A film premierje előtt olyan ballépések borzolták a közvéleményt, mint például az a trailer, melyben a forgalmazást bevállaló Lionsgate soha el nem hangzott kritikákkal próbálta bebizonyítani, hogy Coppola a saját korát meghaladó zseni. Végül kiderült, hogy a kedvcsinálóba pakolt idézetek egytől-egyig hamisak, majd az a sztori is utat talált a sajtóba, hogy a forgatáson a direktor nem egészen úriemberként viselkedett a női stábtagokkal. Mindezt a nemzetközi bemutató sem tudta felülírni, hiszen az alkotás mind a kritikusok, mind a nézők előtt megbukott. A mai napig 13,8 millió dollárt tudott csak összekuporgatni, ami totális anyagi kudarc. Mindezek fényében talán nem túlzás ezt a díjat Coppola kezébe nyomni.

Következik: Az év nyertese

Vissza a cikkhez