2024 filmes legjei a Player szerint

Legrosszabb film

Most vagy soha!

Nem szépítjük, a legrosszabb filmek mezőnyében pont akkora volt a tolongás, mint a legjobb mozi címére pályázó alkotások között. A Sony összes Pókember nélküli Pókember-mozija potens nevező és hát Zack Snyder is kijött a Rebel Moon pocsék első részének még pocsékabb folytatásával, majd mindkét epizód kapott egy-egy rendezői változatot is. Volt hát miből válogatni, mi pedig úgy éreztük, hogy a legjobb helyre akkor kerül ez a díj, ha egy olyan filmnek adjuk, mely miatt konkrétan átverve éreztük magunkat. A Most vagy soha! objektíve nincs annyira rossz, mint mondjuk a Madame Web, na de mégis csak a mi pénzünkből forgattak le egy filmet a magyar történelem egyik legdicsőbb napjáról, melyben valódi dráma, érzelmek vagy egy valamire való szövegkönyv helyett egy teljesen semmilyen Petőfivel, akcióhősökként salapáló márciusi ifjakkal, Xénába oltott Szendrey Júliával és egy kőbuta, a legfosabb tévés akciósorozatokra hajazó látványvilággal felkutyult unalomtengerrel szúrták ki a szemünket. Nyilvánvaló, hogy a munkálatok során nem a kompetencia volt a szabályozó erő. Csalódottak és dühösek vagyunk.

Következik: Legjobb film

Vissza a cikkhez