Legnagyobb meglepetés
Ördögi különkiadás
Cameron és Colin Cairnes filmje minimálköltségvetésből pakolta össze a fősodorba visszakapaszkodni igyekvő showman történetét, aki késő esti beszélgetős műsorában magának az ördögnek nyomja a kezébe a mikrofont, amikor élő egyenesben megszólaltat egy fiatal lányt, aki állítólag megszállottsággal küzd. A filmre először akkor figyeltünk fel, amikor maga Stephen King írta ki magából a közösségi médiában, mennyire tetszett neki az alkotás. Már csak kíváncsiságból is adtunk neki egy esélyt, amikor áprilisban bekerült az online videókölcsönzők kínálatába, és ezúttal nem kellett csalódnunk King filmes ízlésében. Az Ördögi különkiadás alkotói rendkívül okosan használták fel a rendelkezésükre álló szűkös büdzsét, filmjük az olcsóság ellenére sem tűnik olcsónak. Ami pedig még ennél is nagyobb bravúr, hogy még a sokat látott horrorfanokat is képes volt meglepni ötletes megoldásaival, melyek miatt ez a film úgy emelkedett ki a démonos, ördögűzős slasherek tengeréből, mint egy világítótorony.
A következő díjat annak az esetnek dedikáljuk, amikor kár volt bolygatni a dicső múltat.
Következik: Legfeleslegesebb remake
Vissza a cikkhez