Antoine Walker
A lista legkevésbé ismert kosárlabdázója Antoine Walker, de ő sem számít kis névnek, hiszen nyert NBA bajnoki címet, és három alkalommal az All Star-csapatba is beválasztották. A tizenkét éves NBA-s karrierje során 108 millió dollárt keresett.
Az ő történetében sincs sok újdonság. Nem tudott nemet mondani az idézőjeles barátoknak, játékfüggőséggel küzdött, plusz egy olyan életvitelt próbált fenntartani, amihez a keresete egyszerűen túl kevés volt. Négy évvel a visszavonulása után csődöt jelentett, de szerencsére sikerült felállnia a padlóról. Most azzal foglalkozik, hogy megpróbál segíteni a fiatal sportolóknak, hogy ne kövessék el azokat a hibákat, amelyek számára a vagyona elvesztését eredményezték.