Magyarok az űrkutatásban

Ari Csilla – a víz alatti súlytalanság

A jövőbeli Hold- és Mars-missziók során az asztronautáknak hosszú ideig kell majd kibírniuk a súlytalanságot. A tudósok ezért igyekeznek földi körülmények között kikísérletezni, hogy kiderüljön, hogyan viselkedik az emberi szervezet egy ilyen extrém környezetben. A NASA 2019-ben ennek tanulmányozására hozta létre az első női csapatot, akik egy víz alatti misszióval szimulálták a gravitáció hiányát.

A csapat élére egy magyar tudóst, a Dél-floridai Egyetem pszichológiadoktorát, Ari Csillát nevezték ki, aki a NASA bolygóközi utazások orvoskutató programját irányította. A szimulációban tíz napig éltek egy 19 méter mélyen felépített víz alatti bázison, és a magyar kutató olyan teszteket futtatott le, ami az ilyen körülmények között bekövetkező fiziológiai és pszichológiai változásokat mérte fel.

6/6
Vissza a cikkhez