Kikosarazott futballistából Európa egyik legnagyobb tehetsége
Az előbb említett Grgurovic szerint, aki gyerekként látta Modricot futballozni, nem gondolhatta, hogy később a világ egyik legjobbja lesz. A fiatal játékos néhány év alatt azonban sokat fejlődött, 2000-ben pedig elkerült egy másik nagy horvát klubhoz, a Dinamóhoz.
Modric életében és karrierjében fontos lépés volt a Dinamo Zagrebhez való igazolás, de egy kölcsönszerződés változtatta meg az életét: az Inter Zapresic csapatához került, a kisebb klubnál pedig lehetősége volt arra, hogy megmutassa, milyen potenciál rejlik benne. Korábbi edzője, Srecko Bogdan úgy fogalmazott, hogy ha Modric jól játszott, akkor az egész csapatnak ment, ha nem, akkor szenvedett a csapat.
Elmondta azt is, hogy szerinte Modric az utcán tanult meg igazán focizni, és nem tartja valószínűnek, hogy a horvát futball az elkövetkező években kitermel egy hasonló tehetséget. A korábbi edző ugyanakkor azt is bevallotta, hogy csak akkor realizálta, hogy a korábbi játékosa a világ egyik legjobbja lehet, amikor Angliába igazolt.
Előtte azonban Modric visszatért a Dinamo Zagrebhez, a három szezonja alatt három bajnoki címet nyert, 2006-ban pedig bemutatkozhatott a válogatottban, egy Argentína elleni meccsen, ahol a horvát csapat egyik legjobbja volt. A vb-re is kivitték, két meccsen lépett csereként pályára, de igazán a két évvel későbbi Eb-n robbant be a köztudatba, amikor a torna csapatába is beválasztották.
Vissza a cikkhez