Mit érdemes tudni a BL-döntő előtt?

Tapasztalat a fiatalos lendület ellen 

Az Inter keretének átlagéletkora 29,4 év, amivel a milánóiaké a top öt európai ligákban szereplő csapatok között a legidősebb keret. Jó esély van arra, hogy a szombaton pályára lépő tizenegy játékosból hét olyan lesz, aki a két évvel ezelőtti BL-döntőben is játszott. Minden jel arra utal, hogy ennek a társaságnak ez az utolsó és egyben a legjobb esélye arra, hogy Bajnokok Ligáját nyerjen. Érdemes azt is megjegyezni, hogy valós esély van arra is, hogy Simone Inzaghi is távozik, főleg ha nem nyer a csapat. Az eredménytől függetlenül az Internek keretfrissítésre és fiatalításra lesz szüksége nyáron, valószínűleg komoly változások jönnek majd a csapatnál a döntő után.

A PSG eközben az európai topligák negyedik legfiatalabb csapata a maga 24,4 éves átlagéletkorával. Az elmúlt években más koncepció mentén kezdett el működni a klub, a nagy sztároktól (Messi, Neymar, Mbappé) elbúcsúztak, a fiatalításra fektették a hangsúlyt, és az Mbappé utáni időszak első szezonjában már bejutottak a BL-döntőbe. Cselezésben, játékdinamikában és sebességben a BL legjobb csapata volt a PSG, miközben az Inter épp ezeken a területeken volt gyengébb, az olasz csapatnak azonban megvannak a maga erőségei, és többek között emiatt is lesz érdekes a döntő.

Vissza a cikkhez