Miért várjuk, hogy elkezdődjön a Premier League?

Mire lesz képes az újjáépülő Manchester City?

Guardiola edzői karrierje során soha nem végzett lentebb a bajnoki harmadik helynél. Az előző szezont borzasztóan kezdte a City, hamar eldőlt, hogy nem lesz esélye a címvédésre, az idény végére azonban némiképp összeszedte magát a csapat és az edzői stáb, aminek a harmadik hely lett az eredménye.

Kijelenthető, hogy generációváltás történik épp a Citynél. Kevin De Bruyne távozott, elment Kyle Walker, Grealishnek is csapatot keresnek, és az előző évek meghatározó játékosai közül többen valószínűleg kisebb szerepet kapnak az új szezonban. Az átigazolási időszak elején érkezett Tijjani Reijnders, Ryan Cherki és Rayan Aït-Nouri, valószínűleg mindhárman meghatározó szerepet kapnak majd.

A keret megújulása mellett legalább ugyanannyira fontos másik kérdés, hogy Pep Guardiolának mennyire sikerül megújulnia. Nemrég elvált, többször lenyilatkozta, hogy a City utáni időszak után pihenni akar – mert szüksége van a pihenésre a testének –, és a tavalyi idényben először tűnt úgy, hogy esetenként taktikailag is megfáradt a spanyol.

Vissza a cikkhez