7. Jack Unterweger
Az osztrák Jack Unterweger sztoriját egy különösen sötét tónusú bukástörténetként lehetne képernyőre adaptálni. Egy amerikai katona és egy bécsi pultoslány szerelemgyermekeként született 1950-ben. Miután anyját letartóztatták, nagyapjához került, aki nem sok mindent szeretett jobban az erőszaknál és az alkoholnál. Pszichológusai erre az időszakra teszik Jack személyiségének totális elferdülését.
Huszonévesen már rendszeresen támadott meg utcalányokat, majd amikor 1974-ben a saját melltartójával fojtott meg egy prostituáltat, életfogytiglani börtönre ítélték. Itt azonban még nincs vége a történetnek; a börtönben írni kezdett, és novelláival, verseivel olyan nagy népszerűségre tett szert, hogy nagynevű művészek és a közvélemény nyomására 1990-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Igazi ünnepelt médiaszemélyiség lett belőle – egy rövid időre.
Ezért lesz belőle sorozat
1992-ben Miamiban fogták el, miután keresztül-kasul kergették egész Európán. Kiderült, hogy csak szabadulása évében hat nőt gyilkolt meg, majd ezt a számot néhány hónap alatt még öttel toldotta meg. A bíróságon kilenc emberölést sikerült rábizonyítani, amiért tényleges életfogytiglant kapott volna, ha az ítélethirdetés előtt nem akasztja fel magát cellájában.