Ahol a rendőrök voltak a rablók: Az Isabella Stewart Gardner Museum kirablása (1990)
Boston, 1990. március 18. Két rendőrnek öltözött férfi csenget be az Isabella Stewart Gardner Múzeumba, azzal a szöveggel, hogy egy bejelentésre érkeztek. A jóhiszemű éjjeliőrök beengedik őket, ami fatális hibának bizonyul. A két „rendőr” pillanatok alatt megbilincseli az őröket, majd 81 percen keresztül kényelmesen válogatnak a gyűjteményből. Olyan mesterműveket vágnak ki szó szerint a keretükből, mint Vermeer A koncert című festménye – ami máig a legértékesebb ellopott műkincsnek számít – és Rembrandt egyetlen tengeri tájképe, a Vihar a Galileai-tengeren. Összesen tizenhárom műtárgyat visznek magukkal, melyek összértéke ma meghaladja az 500 millió dollárt. A legdöbbenetesebb az egészben, hogy az FBI évtizedek óta nyomoz, a nyomravezetői díj 10 millió dollár, de a festmények a mai napig nem kerültek elő. Az üres keretek azóta is a múzeum falán lógnak, mementóként emlékeztetve a világ legpimaszabb műkincsrablására.
A Netflix készített róla egy négyrészes minisorozatot This Is a Robbery: The World's Biggest Art Heist (A világ legnagyobb műkincsrablása) címmel 2021-ben, ami rendkívül részletesen mutatja be a máig megoldatlan esetet.
Vissza a cikkhez