Elviteles Rembrandt: A festmény, amit négyszer is megfújtak
Létezik egy festmény, ami annyiszor cserélt gazdát illegálisan, hogy a Guinness Rekordok Könyve a legtöbbször ellopott műalkotásként tartja számon, és kiérdemelte az „elviteles Rembrandt” becenevet. Rembrandt van Rijn III. Jacob de Gheyn portréja című műve a londoni Dulwich Picture Gallery állandó pechvogele. Először 1966-ban vitték el két másik képpel együtt, majd visszakerülése után jött a következő meló 1973-ban, aztán 1981-ben, és ha ez nem lenne elég, 1983-ban is. A festményt minden egyes alkalommal sikerült valahogy visszaszerezni – találták már meg csomagtartóban, egy kerékpár hátulján, sőt, egy temetőben is –, és ma is a múzeum falán lóg. Bár a rekorder becenév ráragadt, a valaha volt legtöbbet zaklatott műkincs valójában Jan van Eyck Genti oltárképe, amit a történelem során hétszer loptak el, többek között Napóleon és a nácik is rátették a kezüket.
A 2003-as dán vígjáték, a Stealing Rembrandt egy Rembrandt-kép ellopásáról szól, és a film készítői elmondták, hogy a valós események (a festmény többszöri ellopása és a minimális biztonsági intézkedések) inspirálták őket.
Vissza a cikkhez