Egyedül a pótselejtező kiharcolása számít?
Az elsődleges cél a második hely megszerzése, de ha ez megvan, és ennél tovább tekintünk, akkor az is fontos, hogy a pótselejtező sorsolásánál milyen helyzetben lesz Magyarország. A pótselejtezőbe 12 válogatott a vb-selejtezőről négy pedig a Nemzetek Ligájából fog bejutni. A 16 csapatos mezőnyt négy ágra osztják, minden ágon négy csapattal. Mindegyik ág két elődöntőből és egy döntőből áll. A döntők győztesei kijutnak a világbajnokságra. A 12 csoportmásodikot az 1–3. kalapba osztják be, a 2025. novemberi FIFA-világranglista alapján. Tehát fontos az is, hogy a novemberi két meccsen a lehető legjobban szerepeljen a magyar csapat.
Az utolsó két fordulóban lehetnek még változások, de az októberi meccsek után Magyarország az előrejelzések alapján második kalapos, ami azt jelentené, hogy az elődöntőben hazai pályán Albánia, Bosznia-Hercegovina vagy Koszovó jöhetne, a világbajnoki szereplésért pedig – ha beigazolódna a papírforma – akkor az olaszokkal, a törökökkel, az ukránokkal vagy a lengyelekkel játszana Magyarország. Persze fontos még egyszer kiemelni, hogy ezek csak előrejelzések. Az viszont egészen biztos, hogy a novemberi két meccsen minél jobb eredmény kell, mert ez a pótselejtezőnél sokat jelenthet.