Amikor hárman harcoltak a vb-címért a szezon utolsó futamán

2010 – Fernando Alonso, Mark Webber, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon valójában négyen szálltak harcba a világbajnoki címért, bár Lewis Hamilton (McLaren) már csak matematikailag maradt versenyben: 24 pontos hátrányból vágott neki a szezonzárónak Fernando Alonso (Ferrari) mögött. A spanyol nyolc ponttal vezetett Mark Webberrel (Red Bull), és tizenöttel Sebastian Vettellel (Red Bull) szemben – ekkor már 25 pontot ért egy futamgyőzelem.

Vettel ugyan a pole-ból indulva megnyerte a versenyt, Alonso azonban így is reménykedhetett volna. A Ferrari azonban rosszul időzített: túl korán hívták ki kerékcserére, hogy Webbert feltartsák, amivel akaratlanul is saját versenyzőjüket ejtették csapdába. Alonso Vitalij Petrov (Renault) mögé került, és hiába próbálkozott, a verseny hátralévő részében nem tudott elmenni mellette. A spanyol végül hetedik lett, Webber nyolcadikként ért célba, Hamilton pedig másodikként zárt. Mindez pedig azt eredményezte, hogy Vettel mindenkit lehagyva lett világbajnok, ráadásul úgy, hogy a szezonban először éppen az utolsó futam után állt a tabella élére. Max Verstappen most vasárnap ugyanitt, Abu-Dzabiban pontosan ezt szeretné megismételni.

Így lehet világbajnok Max Verstappen a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon

Max Verstappennek nem csak a saját kezében van a sorsa.

7/7
Vissza a cikkhez