2025 filmes legjei a Player szerint

Legdurvább dallamtapadás

Golden (K-pop démonvadászok)

Idén jött el az a pillanat, amikor kijelenthetjük, hogy a Sony animációs részlege már nem a Pixar sarkát tapossa, de be is előzte a stúdiót, mely a Toy Story-val gyakorlatilag feltalálta a modern számítógépes animációs filmet. A K-pop démonvadászok című darabot a Netflixnek gyártották le, és akkora orbitális siker lett, hogy már nemcsak a második részt, de sorozatot is készítenek belőle. Ez egyébként nem is csoda, hiszen egy hihetetlenül szórakoztató filmről van szó, mely sebészi pontossággal tapintott rá a célközönség ízlésvilágára, tette ezt úgy, hogy még nekünk is tetszett, pedig a szerkesztőségben nem dolgoznak kamasz lányok. Igazából a film bármelyik dalát díjazhattuk volna, annyira fülbemászó nótákat gyűjtöttek csokorba az alkotók, de talán a Golden című volt az, amit a legnehezebben tudtunk kiűzni a fejünkből.

Következik: Legerotikusabb jelenet

Vissza a cikkhez