Pénisz-gate a síugróknál
A curlingesek botránya is bizarr volt, de erre még rátettek egy lapáttal a síugrók. Síugrásban milliméter pontosan szabályozzák, hogy milyen ruhában indulhatnak a versenyzők. Minél nagyobb a ruha felülete, annál inkább funkcionál idézőjeles szárnyként, azaz távolabbra repíti a versenyzőt. Az olimpia előtt a versenyzőket 3D-s testszkennerrel mérték fel, hogy nagyon pontosan meghatározzák a ruhaméretüket.
Itt válik érdekessé a történet, a Bild szerint ugyanis néhányan hialuronsavas injekciókkal növelték meg a péniszük méretét, így a ruhán a lábak közötti rész is nagyobb lett. Egyes szakértők szerint a 2 centiméteres változtatás a ruha kerületében akár 4-5 plusz métert is jelenthet ugrásonként, ami már jelenetős előnynek számít.
A cikk megjelenése után A Nemzetközi Síszövetség (FIS) lépett, szigorúbb lett az ellenőrzés, a ruhákba mikrochipeket ültettek, MI-alapú szkennelést vezettek be és a fizikai kontroll is szigorúbb lett.
Vissza a cikkhez