Legjobb eredeti forgatókönyv
Jafar Panahi (Csak egy baleset)
Na most aztán senkinek nem kell visszafognia magát, hiszen ez már egy olyan kategória, ami igazából a forgatókönyvírók érdekvédelmi szervezetein kívül nem igazán érdekel senkit. (Bocsánat a szarkazmusért!) Itt simán befigyelhet egy Oscar a Bűnösök című filmnek. A legjobb film díja, vagy egy Ryan Cooglernek kiosztott Oscar a legjobb rendező kategóriájában azért már sokaknak szemet szúrna, ezzel a szoborral azonban úgy lehet díjazni egyszerre a filmet és a forgatókönyvét jegyző Cooglert is, hogy a nézők szemforgatás nélkül tudnának neki tapsolni. Mi mégis inkább arra tippelünk, hogy a szobrot Jafar Panahi, a Csak egy baleset iráni rendezője és írója kapja majd, hiszen az ítészek így kiállhatnak a hazájában a filmjei miatt állandóan szekált és üldözött művész mellett. Panahi már Cannes-ban, Velencében és Berlinben is kapott díjakat, és ebből a buliból az amcsik sem akarnak majd kimaradni.
Vissza a cikkhez