Charles Lindbergh Jr.
Charles A. Lindbergh – az első ember, aki átrepülte az óceánt – akkora népszerűségnek örvendett a húszas–harmincas évek Amerikájában, amihez képest a Justin Bieber-fanok egyesülete hétvégi sakkszakkörnek tűnik csupán. Épp ezért, amikor 1932 márciusában ismeretlenek elrabolták alig kétéves gyermekét, a gyerekszoba ablaka alatt pedig egy 50 ezer dolláros váltságdíjat követelő levelet hagytak, a rendőrség és a sajtó kiéheztetett farkasként vetette magát az ügyre. A szomorú történet tragédiák sorozatával sokkolta a közvéleményt; az egyik meggyanúsított szolgálólány például öngyilkos lett, majd az emberrablás helyszínétől nem messze megtalálták a kicsi holttestét is. Végül elfogtak, majd egy cseppet sem megnyugtató bizonyítási eljárást követően halálra ítéltek egy német származású ácsot, akit annak ellenére is kivégeztek, hogy több közéleti személyiség mellett maga Eleanor Roosevelt is kétségeit fejezte ki a vádlott bűnösségét illetően.