A kígyó és a szivárvány (1988)

Wes Craven egyik elfeledett horrorjában egy antropológus Haitiba megy, hogy begyűjtsön egy rejtélyes port, melyet a helyi vudu mágusok állítólag holtak feltámasztására használnak. A jövevényt mindenki szívesebben látná egy éppen távozó kompon, és a készítők ellövik a szokásos vészjósló kliséket is, de hősünk olyan kitartó, mint egy vérszemet kapott pitbull. A makacsságnak meg is van az eredménye, hiszen kiderül, hogy a szer bizony létezik, de a helyiek nem gyógyításra, hanem leginkább zombigyártásra használják. Innentől egymást érik a véres szertartások és élve eltemetések, amit hősünk kénytelen a saját bőrén megtapasztalni.

1962-ben Haiti szigetén Clairvius Narcisse, egy helyi földműves eltávozott az élők sorából. Holttestét néhány nap múlva gyászoló hozzátartozói körében eresztették az anyaföldbe. Ez az esemény – legyen bármilyen sajnálatos – nem ad okot különösebb csodálkozásra. Az viszont már érdekesebb, hogy 1980-ban az elhunyt Narcisse szakadt ruhákba bugyolálva besétált szülőfaluja főterére. Az elképedt rokonságnak elmesélte, hogy temetését követően egy vudu pap kiásta a koporsóját, feltámasztotta, aztán 18 évig dolgoztatta egy cukornád-ültetvényen zombiként.

A történet felkeltette egy Wade Davis nevű kutató figyelmét, aki a helyi hatalmasságok által támasztott nehézségek ellenére végül kiderítette, valóban létezik egy különböző növényekből és állati eredetű enzimekből kotyvasztott por, mely egyrészt bárkit tetszhalott állapotba képes taszítani, az elszenvedett agykárosodás miatt pedig a kómából ébredőt mindennél könnyebb agymosásnak kitenni. A szert áldásos hatásainak köszönhetően a helyi hókuszpókok egy időben előszeretettel használták ingyenes munkaerő beszerzésére.